Annak kapcsán, hogy elkészült a kormány oltási terve, amely elsőként az egészségügyi dolgozóknak biztosítja a vakcinát, Horváth Péter úgy vélekedett: az iskolai, óvodai munka munka biztonságos ellátása miatt jó lenne, ha lehetőség szerint minél többen beoltatnák magukat, mert zavartalan jelenléti oktatás csakis így lesz lehetséges. – Úgy látom, hogy hasonlóan a társadalomhoz, a pedagógusok között is vannak, akik szeretnék minél gyorsabban beoltatni magukat, mások óvatosabbak. Szerintem nagyon fontos lenne, hogy amennyiben megfelelő számú oltóanyag áll rendelkezésre, akkor mihamarabb oltsák be a pedagógusokat – tette hozzá.
Korábban a két másik tanári szervezet, a PSZ és a PDSZ is sürgette a pedagógusok beoltását, illetve rendszeres szűrését. – Könnyű belátni, hogy az oktatásban foglalkoztatottak a munkájuk során közvetlenül kapcsolatba kerülnek a lakossággal, továbbá a pedagógusok között szép számmal akadnak olyanok is, akik a Covid–19-fertőzés szempontjából a kockázati csoportba tartozó hatvanévesnél idősebbek – hangsúlyozta minapi közleményében a PSZ. A szervezet azt kéri, hogy az oktatásban dolgozóknak a munkahelyükön szervezzék meg az oltást, a lakosság tömeges oltásakor viszont ne a nevelési, oktatási intézményekben jelöljék ki az oltási pontokat.
Vakcina az idősotthonokban
Az Európai Gyógyszerügynökség engedélyezte az amerikai Moderna cég koronavírus ellen kifejlesztett vakcinájának alkalmazását. Ebből 1,744 millió adagot szállítanak majd Magyarországra, ami 872 ezer ember oltására elég – mondta az országos tiszti főorvos. Müller Cecília közölte, hogy már a négy legnagyobb létszámú intézményben: a Pesti úti idősek otthonában, az újpalotai Olajág Otthonban, valamint a Baptista Szeretetszolgálat pécsi idősotthonában és a miskolci Őszi Napsugár Otthonban is megkezdték az oltást.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!