Többen tanulnak az egyetemeken, mint az elmúlt tanévben

Csökkent az óvodás gyermekek és a középfokú intézmények tanulóinak a száma, de nőtt az általános iskolásoké, és a felsőoktatásban is többen tanulnak, mint egy évvel ezelőtt – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatsorából. Úgy tűnik, a fiatalok zöme élt a diplomamentő program nyújtotta előnyökkel, a legtöbb oklevelet a Debreceni Egyetemen vették át nyelvvizsga nélkül.

Csókás Adrienn
2021. 01. 04. 16:27
A nagy egyetemeken néhány hét alatt hozzájutnak okleveleikhez a hallgatók Fotó: MTI/Oláh Tibor
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A teljes köznevelési rendszerben több mint 93 ezer sajátos nevelési igényű gyermek van, gyakorlatilag ugyanannyi, mint tavaly.

A KSH szerint tavalyhoz képest nőtt a sikeresen érettségizők és a szakmai vizsgázók száma, igaz, a többlet mindössze néhány száz főt jelent. 2020-ban összesen 67,5 ezren mentek át az érettségin, és több mint 49 ezer fiatalnak sikerült a szakmai vizsgája.

A diploma megszerzéséért most valamivel – ezerkétszáz fővel – többen küzdenek, mint tavaly, a felsőoktatásban 204,8 ezer nappali tagozatos hallgató van jelenleg. Csaknem kilencezren tanulnak doktori képzésben, ami ugyancsak kismértékű, néhány száz fős emelkedést jelent. Elmondható továbbá, hogy

a vírushelyzet ellenére idén még mindig nagyon sok a külföldi a magyar felsőoktatásban: jelenleg 38,1 ezren tanulnak hazánkban más országból, ez mindössze négyszáz fős visszaesés a korábbi évhez képest.

A jelentésből kiderül az is, hogy nagy sikere volt az idei diplomamentő programnak. Ismert, a gazdaságvédelmi akcióterv részeként márciusban a kormány lehetővé tette, hogy mindazok, akik 2020. augusztus 31-ig sikeres záróvizsgát tettek, a kötelező nyelvvizsga nélkül is átvehessék a diplomájukat. A kedvezmény mindegyik képzéstípusra vonatkozott, függetlenül a végzés évétől.

A mentességre országosan több mint 123 ezer volt hallgató jogosult, akiknek 92 százaléka már élt is a lehetőséggel: eddig 114 ezren vették át a diplomájukat könnyített feltételekkel.

A legtöbb ilyen oklevelet – 12 ezret – a Debreceni Egyetem adta ki, míg a Szent István Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem és az ELTE nyolc-nyolcezer hallgatót örvendeztetett meg a régen várt diplomájával. Sok beragadt oklevél talált gazdára Szegeden és Nyíregyházán is.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.