„Április 8-a után felszabadulnak önök is”
A kormányközeli újságírók zaklatásában Fekete-Győr András mellett Jakab Péter is jeleskedik. Emlékezetes, a Jobbik miniszterelnök-jelöltje – akkor még a párt szóvivőjeként – több ízben is kísérletet tett a jobboldali médiumok munkájának megzavarására. 2018 márciusában, néhány héttel az országgyűlési választások előtt
a jobbikos politikus váratlanul megjelent a Magyar Idők szerkesztőségében, ahol sajátos vehemenciájával először a lap főszerkesztőjét, Gajdics Ottót inzultálta, majd a recepciósnak is nyilvánvalóvá tette, hogy április 8-a után, a jobbikos hatalomátvételt követően már nem lesz munkája.

Fotó: Youtube
Jakab 2019 májusában a TV2 székházába rontott be. Akkor annak apropóján rendezett jelenetet, hogy a Tények az európai parlamenti választások kampányhajrájában nem hajlandó a Jobbik sajtótájékoztatóiról beszámolni. A kereskedelmi csatorna önkényes megregulázására tett kísérlet viszont nem járt sikerrel: Jakabék randalírozása közben ugyanis az egyik biztonsági őr rosszul lett, így az akció kudarcba fulladt.
Bojkott a jobboldali sajtóorgánumok ellen
Az elmúlt években a jobboldali médiumok vegzálásából természetesen Karácsony Gergely pártja, a Párbeszéd sem maradt ki. 2016 októberében ugyanis – néhány nappal a Népszabadság megszűnése után – Szabó Tímea vezetésével a Magyar Idők szerkesztőségénél akcióztak a törpepárt tagjai. A Párbeszéd társelnöke, illetve a párt néhány aktivistája amiatt demonstrált, hogy a Mediaworks Hungary Zrt. részvényeinek száz százalékát az Opimus Press Zrt. szerezte meg.
Az aktivisták a rendőrségi helyszíneléseknél használt szalagokhoz hasonló csíkokkal ragasztgatták le a szerkesztőség bejárati ajtaját, továbbá „Itt számolják fel a sajtószabadságot”, illetve „A sajtószabadság nem eladó” feliratokkal tűzdelték tele azt.
A randalírozókat természetesen az sem zavarta, hogy magánterületen tartózkodnak, sőt élőben közvetítették a történéseket, amit Szabó Tímea a következőképpen kommentált: „Azt gondoljuk, hogy a Magyar Idők és minden, Magyar Időkhöz hasonló sajtóorgánum bűncselekmény helyszíne. Itt, ezekben a szerkesztőségekben nyírják ki a magyar sajtószabadságot […] Itt rendőrségi nyomozást kellene tartani” – hangoztatta az ellenzéki politikus, továbbá kijelentette, hogy
nem fogják hagyni, hogy a Magyar Időkhöz hasonló Orbán-bérenc lapok uralják le a magyar sajtót.
A Párbeszéd társelnöke végül arra szólította fel a baloldali pártokat is, hogy csatlakozzanak hozzájuk, és bojkottáljanak minden olyan sajtóorgánumot, amelyik Mészáros Lőrinc vagy éppen Liszkay Gábor érdekeltségébe tartozik.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!