Idén augusztusban a szintén Gyurcsány Ferenc érdekköréhez tartozó Karácsony Gergely főpolgármester is hitet tett a migráció támogatása mellett a német Die Zeitnak adott interjúban: „a menedékkérők emberi jogait biztosítani morális kötelességünk, és a programunk része, de nem fogjuk rányomtatni a választási plakátjainkra”, mert „ezzel nem tudunk választást nyerni”. Márki-Zay Péter, a baloldali összefogás utolsó, még talpon maradt miniszterelnök-jelöltje pedig a múlt héten nyilatkozta a CNN-nek, hogy fontos az illegális bevándorlók integrációja, és amíg Magyarország az Európai Unió tagja, addig a kormány ezt nem tudja megakadályozni. „különösen úgy nem tehet különbséget, hogy a fekete bőrű vagy a mohamedán vallású nem jöhet, a többi meg igen”.
Ezzel szemben az Orbán-kormánynak világos és határozott álláspontja van a migráció kérdésében: az illegális bevándorlók beengedése helyett a határok védelmét szorgalmazza, amelyet alátámaszt, hogy Magyarország 2015 óta mintegy 1,2 milliárd eurót fordított az ország határának és egyben az EU külső határának védelmére. Orbán Viktor miniszerelnök egy hete arról beszélt egy videóüzenetben, hogy tizenkét ország közösen írt levelet az uniónak, amelyben a kötelező kvóták helyett Európa külső határainak megvédéséhez szükséges lépéseket szorgalmaztak. Ahogy a miniszterelnök elmondta: a kötelező kvóta újra napirendre fog kerülni az EU-ban, miközben a migrációs nyomás folyamatosan erősödik a közép-európai országokon, ideértve Ausztriát és Görögországot is.
Borítókép: Balogh Zoltán




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!