Több mint egy hónappal a baloldali előválasztás előtt, 2021. augusztus 13-án meglepő elektronikus levéllel kereste meg az Érdi Médiacentrum a Fidesz helyi frakcióvezetőjét. A cég arról tájékoztatta Simó Károlyt, hogy lehetőség van az önkormányzati tulajdonú helyi médiában felületek és médiamegjelenések vásárlására. Kiemelték: a „kampányidőszakban” a Médiaajánló listaáraiból a jelöltek/jelölő szervezetek hetvenszázalékos kedvezményt kapnak.
Azt nem tudni, miért küldték ezt a levelet a baloldali előválasztás előtt a Fidesznek, és miért gondolták azt, hogy a nagyobbik kormánypárt is szeretne indulni a helyi háziversenyen.
Mivel az egész ügyet, a megkeresést és az ajánlatot is nagyon furának tartotta, Simó Károly közérdekű adatigénylést nyújtott be az önkormányzat médiacégéhez. A cég ügyvezetője a veszélyhelyzetre hivatkozva kilencven napra kitolta volna a válaszadás határidejét. A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság vizsgálata nyomán végül előbb kellett válaszolni, és kiadni a kért szerződéseket.
Éltek a pártok a lehetőséggel
Mint kiderült, a médiacég nem ok nélkül akarta az időt húzni. A baloldali előválasztás előtt és alatt ugyanis három párt is szerződést kötött az Érdi Médiacentrummal politikai hirdetések megjelentetésére.
Közülük az LMP fizetett a legtöbbet, csaknem 1,8 millió forintot. A DK jelöltjeként induló Bősz Anett pártja, a Liberálisok gyakorlatilag mintegy 450 ezer forintot utalt át. Az MSZP-nek pedig alig 150 ezer forintjába fájt a kampány a helyi közmédiumokban a szeptember 15. és 22. közötti időszakban.
Az már csak a tájékoztatóhoz mellékelt szerződésekből derül ki, hogy a pártok kedvezményt kaptak a hirdetési díjakból. Az nem világos, hogy ennek mértéke a Fidesznek küldött levélben is szereplő hetven százalék vagy annál kisebb, esetleg nagyobb. Csak egy biztos, hogy a pártok kedvezményt kaptak.
A jelöltkeresés nem választás
A hirdetések közzétételéről szóló egyedi megállapodásokban az áll, hogy az egyedi kedvezmények mértékét a megrendelőben határozták meg. Kiemelték továbbá, hogy a meghatározott kedvezmények a megkötött egyedi szerződések időtartamára érvényesek. Vagyis a kedvezmények mértékét egyelőre nem lehet tudni, de ha hetven százalékkal kalkulálunk, akkor is az összeg többmilliós lehet csak erre a néhány hétre. A konkrét kedvezmény mértékéről szóló tájékoztatást Kövesdi Péter, a Médiacentrum igazgatója megtagadta.
A gond mindezzel az, hogy mint azt az Állami Számvevőszék jó előre rögzítette: az úgynevezett „előválasztás” nem választás, a jogszabály által meghatározott kampányidőszak pedig nem egyenlő az „előválasztási kampánnyal”.
Vagyis ebben az időszakban tiltott, nem pénzbeli hozzájárulásnak minősül, ha egy párt a mindenki számára elérhető aktuális ár alatt vesz igénybe vagy rendel meg szolgáltatásokat. Vagyis, ha a három párt kedvezményeket kapott a hirdetési díjakból, akkor tiltott pártfinanszírozás valósulhatott meg.