Ha név szerint kellene a márciusi ifjakat felsorolnunk, bizony gondban lennénk. Petőfi Sándor, Jókai Mór, Vasvári Pál neve mindnyájunk előtt ismeretes, de közülük számosan „szürke eminenciások” voltak, akik szintúgy tették a dolgukat, mégsem váltak országosan ismertté. Ilyen személy volt Hamar (1874-től Hamary) Dániel, akinek életpályáját az alábbiakban vázolja fel cikkében a Magyarságkutató Intézet. (Az 1864-ben róla készült műtermi felvétel oldalági rokona, Buzássy Barnabás családi fotói közül származik, és nagylelkű felajánlásának köszönhetően került Babucs Zoltán gyűjteményébe.)
Hamar Dániel kalaposmester és rév-komáromi Patkó Lídia házasságából 1826. március 26-án született fiuk, aki édesapja után a Dániel keresztnevet kapta. A református Hamar család a székelyföldi Futásfalváról származott. A tatai református elemi iskolában kezdte meg tanulmányait, majd szülei Óbudára adták, hogy megtanulja a német nyelvet. A gimnázium első öt osztályát Tatán végezte, míg a VI. osztályt (poesis) magántanulóként. 1843-ban a VII. osztályt (logica) már a pápai református kollégiumban járta ki. Itt két esztendeig dolgozott a kollégiumi könyvtárban, jegyzője volt a Képzőtársaságnak, valamint szerkesztette a Bajza című kézirati lapot. Tevékenységéért dicséretben részesült, s miután a jogot abszolválta, 1847-ben Pestre ment, hogy orvosi tanulmányokat folytasson. Ekkoriban már írásai jelentek meg többek között a Pesti Divatlapban, a Hazánkban és az Életképekben.
A márciusi ifjak társaságába kerülve Vasvári Pál barátjává fogadta, 1848. március 15-én ott volt a 12 pont proklamálásánál, és részt vett Táncsics kiszabadításában.
A forradalmi napokat követően hamarabb ért véget a tanítás, ezért hazament szülővárosába, ahol népgyűléseket szervezett többedmagával, végül felcsapott nemzetőrnek édesapjával és két testvérével együtt. A sajtótól nem szakadt el, hiszen a Márczius Tizenötödike és a Közlöny hasábjain is jelentek meg írásai. A komáromi nemzetőrök soraiban vett részt a magyar fősereg Jelasics elleni hadműveleteiben, és 1848. október 30-án ott volt a vereséggel végződött schwechati csatában.
Tatára hazatérve a politikai csatározások színterétől távol maradt és nem menekült el a császáriak elől.
1849 áprilisában, amikor Tatát visszafoglalták a magyar csapatok, önként állt a zászló alá: jelentkezett a tatai 99. honvédzászlóaljba. Csapattestével a komáromi várőrséghez vezényelték, ahol áthelyezték a tüzérséghez. Több cikke is megjelent a Komáromi Értesítőben és a Komáromi Lapokban. Tűzmesteri (őrmesteri) rendfokozatban alsószalóki Krivácsy József őrnagy (1849. augusztus 1-jétől alezredes), Komárom tüzérparancsnokának parancsőrtisztjeként működött, így volt jelen az 1849. július 2-i és 11-i komáromi csatákban. E beosztásában nem sokkal Komárom kapitulációja előtt hadnaggyá lépett elő.
Visszaült az iskolapadba és folytatta félbemaradt orvosi tanulmányait. Komáromi menlevele révén elvben mentesült a császári zaklatások alól, de ennek ellenére többször vegzálták és volt, hogy több hétig fogságban tartották. 1853-ban végzett, a budai szegény gyermekkórházban kapott Dr. Bókay János mellett másod-asszisztensi állást. Orvos sebész doktorrá 1854-ben avatták, ekkor került Tatára gyakorló orvosnak.
Már az 1850-es évek derekától számos orvosi témájú cikke, írása látott napvilágot, de irodalmi alkotásai is megjelentek nyomtatásban, számos álnevet használt (pl. Adomák Mari, Borongó, A körpáholy belső titkos tanácsosa, Futásfalvi Jenő, Hertelendy, Szerelmes zivatar, Piros Pista, Rendetlen levelező, Zordon vagy Vitéz Hári János).
Igen aktív társadalmi életet élt, 1858-ban a tatai vár melletti Öreg-tó partján fürdőt építtetett, a helyi református gyülekezet megválasztotta elöljárójának, majd az elöljáróság jegyzője lett, a református gimnáziumban könyvtárat hozott létre. 1859-ben Kazinczy-ünnepet szervezett – ebben az évben vette nőül Ruysz Izabellát –, két évvel később megválasztották Tata-Tóváros tanácsosának, ám e tisztséget csak rövid ideig viselte. Amikor 1863-ban megalakult a Neszmély vidéki borász társulat, tagjai közé választották és megtették pénztárnoknak. Ebben az esztendőben a magyar orvosok és természetvizsgálók nagygyűlésén tartott előadást, elkészítette az orvosi segítő egyesület tervét, illetve a Kisfaludy Társaság anyagi támogatói között találjuk. Amikor 1864-ben létrejött a magyar orvosi könyvkiadó társulat, szintén az alapítók között volt, 200 forinttal támogatva a kiadó indulását. A szívbetegségek különös kór- és gyógytana című, 1865-ben Komáromban megjelent munkája az első, ilyen témában magyarul nyomatásban megjelent orvosi szakkönyv volt. A budapesti királyi orvosegylet levelező tagjai közé választotta, részese volt a tatai kaszinó megalapításának, 1870-től ennek elnökeként működött, de a tatai református iskolaszék elnöki tisztségét is megkapta. A kiegyezés évében Komárom vármegye tiszteletbeli főorvosának választották, alapítója volt a tatai honvédegyletnek, ennek főjegyzőjévé is megválasztották.
Alapmunkának számító Komáromi napok 1849-ben, Klapka György honvédtábornok alatt című kötete 1869-ben jelent meg Pesten, de a szabadságharc témakörében még további cikkei, visszaemlékezés részletei is megjelentek nyomtatásban. E kötet előszavában olvashatjuk az alábbi sorokat:
„Az elviharzott 1848–49-dik évek örökre emlékezetes nagy napjaiból, véres küzdelmeiből írunk le egy részletet, a legfontosabbak egyikét, melyet Komárom várőrsége élt át, s kitörölhetlen betűkkel vésett be magatartásával, fegyverével a történelem lapjaira Klapka György honvédtábornok vezérlete alatt 1849-ik évben.
Ez irat egyszerű – de hű – emlékezés akar lenni ama nagy időkre, távol minden igénytől.
Hogy a magyar haza miért és miként sodortatott az óriás küzdelmekbe, arról nem szólunk, eléggé tudva van az; bár még is oly sokszor érte és éri a kíméletlen kárhoztatás, az elismerő helyeslés, gyöngéd hangjai mellett! (...)
Mi célunkhoz képest szóljunk csak az emlitett időről, s lássuk mint küzdött Komárom várőrsége – a honvédsereg – Klapka vezérlete alatt, a magyar haza elévülhetlen jogai- s a legújabb kor szép eszméiért!
Jelen mű érdeke némi fokozódást nyerhet az által, hogy a ki irta, maga is a küzdők közt volt s ágyúi mellett kardját sem hagyta pihenni.
Iratunkban a tárgylagosságot tartjuk leginkább szem előtt, azért legfőbb gonddal arra törekvénk, hogy a kormánybiztosi, várkormányi és hadseregparancsnoki hivatalos hirdetéseket, jelentéseket, tudósításokat stb., – melyek az események leghivebb tükrei – egész terjedelmükben, hiven, közvetlenül az első forrásból merítve, időrendben közölhessük.
A szabadsajtó működését is jelezzük, mely a »Komáromi lapok«-ban elismerést érdemlő buzgalommal ragyogtatá hatalmát még akkor is, midőn már a haza napja »szülötte bűnein« leszállt s leigázott földén mindenütt az ellenséges hadak – tartózkodás nélkül –száguldozhatának.”
Amikor felállították a Magyar Királyi Honvédséget, szolgálatra jelentkezett és 1869-ben kinevezték a tatai állomáshelyű esztergom–komáromi 64. honvédzászlóalj orvosává. 1871. július 13-án Sopronba helyezték át dandárorvosként, ahol Ballagi Károly tanfelügyelővel
a magyar nyelv ügyét mozdította elő.
A magyar orvosok és természetvizsgálók XIV. nagygyűlése döntésének értelmében 1872-ben annak titkáraként dolgozott, az 1874-es győri nagygyűlésen pedig az 1848–1874 között magyar nyelven megjelent orvosi munkák könyvészeti kimutatására 20 arany jutalmat tűzött ki. Ebben az évben az 1. honvéd dandárparancsnokság állományába helyezték át Budapestre, egyúttal a budapesti orvosi kör igazgató tanácsának tagjául választotta. 1874. december 2-án uralkodói jóváhagyással, nemessége megtartásával nevét Hamaryra változtatta. 1876. október 30-án újabb áthelyezés révén a székesfehérvári V. honvéd kerületi parancsnoksághoz került törzsorvosi beosztásba (miközben 1878. január 1-jén törzsorvossá – vagyis orvos őrnaggyá – léptették elő), majd 1882-ben visszakerült Budapestre, mint az I. honvéd kerület törzsorvosa és egészségügyi előadó. 1885-ben részese volt a budai református egyházközség megalapításának.
1886-ban vált meg a tényleges honvéd törzsorvosi szolgálattól és helyezték nyugállományba, 1889. május 24-én megkapta a kisigmándi nemesi előnevet. Hatvannégy esztendős korában, 1892. február 21-én halt meg Budapesten, végső nyughelye a tatai Almás úti temetőben található. Nevét utca és emléktábla őrzi Tatán, ahol szülőháza a Tópart utca 6. szám alatt ma is áll.
Hamary Dániel a márciusi ifjak egyik kevésbé ismert alakja, annak ellenére, hogy igen mozgalmas életutat járt be, s ő volt az első, magyar nyelven megjelent kardiológiai orvosi szakkönyv szerzője.
Haláláig megőrizte 48-as eszmeiségét és sohasem feledte el, hogy az 1848/49-es magyar szabadságharcban Kossuth Lajos hadnagya volt.
A szerző Babucs Zoltán, az Magyarságkutató Intézet Történeti Kutatóközpontjának ügyvivő szakértője
