Hetekbe, de akár hónapokba is beletelhet, míg fel tudják hozni Mede Márton holttestét a jósvafői Kossuth-barlangból. Ugyanakkor magának a tragédiának a helyszínét is csak magukat fokozott veszélynek kitéve tudják megközelíteni a barlangi mentők és a barlangi búvárok.
A Hableány-katasztrófa mentése során is dolgozó tűzoltó szabadidejében búvárként, az Amphora Búvár Klub tagjaként kutatta a Kossuth-barlangot, abban is a Reménytelen-szifont. A szifon egyébként a barlangászatban olyan átjáró, ami állandóan vagy időszakosan víz alatt áll. Úgy tudni, az eddig mintegy százhatvan méter hosszan feltárt, a földfelszínhez mérten kilenc és negyvenkét méter közötti mély, rendkívül összetett szifonrendszer három részből áll. A második számú szifonrészt többedmagával Mede Márton úszta át, így fedezték fel az Apámfia-termet, amelyből új utat találtak, a harmadik szifont. Ebben érték el a kutatóbúvárok az eddig ismert, százhatvan méterre lévő végpontot, ám további járatok után kutattak.
Vasárnap hat búvár folytatta a feltárást.
Mede Márton egy eddig ismeretlen szakaszba úszott be mintegy tizenöt méter hosszan, negyvenöt méter mélységben, amikor leszűkült a járat egyszemélyesre, így Mede búvártársa hátramaradt.
Ekkor történt a tragédia: nagy mennyiségű iszap-kőzet elegy zúdult a járatba, és elzárta a második búvár útját. Az omlás Mede Márton halálát okozta. Holttestét végül kedden késő este találta meg búvártársa.
A test kihozatala rendkívül összetett és kockázatos, az utolsó tizenöt méteren pedig életveszélyes feladat. Ezen az utolsó szakaszon Mede Mártonon kívül még senki sem járt.
Az őt meglátó búvártárs is csak egyszer úszott be kedden az omlásig. A mentőakcióban gyakorlatilag hazánk összes nagy tapasztalatú, kiképzett barlangi mentője és barlangi búvárja részt vesz a Terrorelhárítási Központ (TEK) irányításával.
A holttest kihozatala csak akkor kezdhető el, ha az esetleges kockázatokat kiszűrték, illetve minimalizálták.
Pénteken is tartottak az előkészületek, amelyek szombaton is folytatódnak, a szükséges felszereléseket szállítják le a barlangba. A felszereléseket, többek között légzőkészülékeket, kötélzetet, tartalék alkatrészeket először a barlang bejárattól mintegy 1300 méterre lévő Reménytelen-szifon bejáratához szállítják, majd az egyes és kettes szifonrészt átúszva juttatják el az Apámfia-terembe. Innen kell megkezdeni magát a mentőakciót, és a holttestet kiszabadítani.
Kérdés az, hogy a nagy mennyiségű iszap-kő omladék alól ki tudják-e szabadítani a testet vagy sem.
Egy kamerát már lejuttattak oda, és ahogy tisztul a felkavarodott víz, egyre többet látnak az omlásból is. Maga a baleset a 3-as – vörös – zónának minősülő negyvenöt méteres mélységben történt. Ide csak párban, speciális gázzal töltött dupla légzőkészülékkel merülhetnek a gyakorlott, kiképzett barlangi búvárok.
A feladat rendkívül bonyolult, komoly veszélyeket rejt magában.
Egy nyugdíjas barlangász a lehetséges munkálatokról beszélt lapunknak: – Nem tudom pontosan, milyenek a körülmények a szifon feltáratlan részében. Amennyiben a vízáramlás kedvező a mentéshez, akkor az iszapomladékot kiaprózzák, azaz a vízáramlással kimosatják. Amennyiben kedvezőtlen irányú a vízáramlás, akkor rögönként kell valahogy áthordani az iszapomladékot, ki kell termelni, amíg mozdítható lesz a test. Felszínről indított táró – akna – ásása szerintem nem lehetséges, mert nem lehet tudni, hogy mekkora a víz alatti rész, amin át kellene hatolni. A jelenlegi ismeretek szerint a holttest csak a szifon felől, az omlás irányából szabadítható ki. A vízkiemelés sem jöhet szóba, mert nemcsak a barlangi vizet, hanem a térség általános karsztvizét is szivattyúzni kellene a száraz táróhajtásért – mondta a barlangot, barlangászatot ismerő, gyakorlott, ám már visszavonult barlangász.
Borítókép: Barlangi mentők készülődnek a leszállásra (Forrás: Hír TV)
Búvártragédia
