Zelenszkij néhány nappal később ismét Budapest-ellenes éllel szólalt meg. A dán parlamenti képviselőknek küldött videóüzenetében kijelentette:
Nem lehetnek orosz csápok Európában, amelyek belülről feszítik az uniót, és még most is segíteni próbálják Oroszországot, hogy a lehető legtöbb pénzt keresse. Mindenki pontosan tudja, hogy az EU-ban ki áll szemben az emberiességgel és a józan ésszel, ki az, aki semmit nem tesz Ukrajna békéjéért. Ennek véget kell vetni, Európa pedig nem hallgathatja tovább a magyar kormány kifogásait.
Az ukrán elnök még az országgyűlési választások napján is folytatta a magyar kormányt ostorozó nyilatkozatsorozatát. Zelenszkij április 3-i videóüzenetében kijelentette, a magyar miniszterelnök az utolsó Európában, aki még hajlandó nyíltan Putyint támogatni.
Sem a védelemhez szükséges segítséget nem engedték át az országukon, sem semmilyen egyéb erőfeszítést nem láttunk arra vonatkozóan, hogy a magyar kormány szeretne véget vetni a háborúnak.
– fogalmazott, majd feltette a kérdést: „Miért van ez?” Szerinte Orbán Viktor nem tudja, mi zajlik Ukrajnában, de arról sincs fogalma, hogy mi folyik Európában.
Határozott álláspont
A magyar kormány álláspontja az Ukrajna területén dúló fegyveres konfliktusról már az első pillanattól kezdve változatlan, vagyis, hogy hazánk semmiképpen nem keveredhet bele a háborúba.
A fegyverszállítást és katonai részvételt követelő baloldali politikusokról Orbán Viktor elmondta, nincs rutinjuk, nincs tudásuk, és hiányzik belőlük a felelősségérzet. – Felelőtlen nyilatkozataikkal csak olajat öntenek a tűzre, ez pedig Magyarország érdekeivel ellentétes – fogalmazott. A miniszterelnök hozzátette, kalandorpolitika helyett felelős politizálásra, biztonságra, stabilitásra van szükség. – Ilyenkor nem megengedhető, hogy a kampány szempontjai a nemzeti érdekek elé tolakodjanak – jelentette ki a kormányfő.
Zelenszkij és Márki-Zay színfalak mögötti együttműködése viszont egyáltalán nem meglepő, hiszen a baloldal kormányfőjelöltje többször nyilatkozott arról, hogy a kemény szankciók elrendelése mellett fegyvereket és magyar katonákat küldene Ukrajnába. Azt a körülményt sem lehet elhanyagolni, hogy mindketten főként a most regnáló amerikai adminisztráció kottájából játszanak. A fentiek alapján tehát egyértelmű, hogy Ukrajna a magyar baloldalt támogatva avatkozott bele a választási kampányba. Zelenszkijnek erre még úgy is volt ideje és energiája, hogy a hazája területén folyó háború, az orosz agresszió hatalmas terhet ró az egész ukrán vezetésre.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!