– Mi lehetett az oka, hogy még a hiszterizált ellenzéki törzsszavazók közül is átszavaztak?
– A mi munkánkban nagyon fontos elem a patrióta-, civil vonal. Ennek bázisa az Átölel a Pilis–Dunakanyar Szövetség, aminek a stratégiáját együtt dolgoztuk ki helyi civilekkel, lokálpatriótákkal, önkormányzati vezetőkkel, intézményekkel és cégekkel. Ide politikai hovatartozástól függetlenül fogadtunk és várunk mindenkit, aki együtt akar tenni velünk a térségért.
– A civil téma inkább az ellenzék fő üzenete. Nem volt azzal gond, hogy a civilek elfogadják az együttműködést?
– Igen, ez volt az ellenzék üzenete 2019-ben is, amikor azt mondták a választóknak, hogy ők civilek, letagadták a pártkötődéseiket, de érdekes módon a kampányzárás körül előkerültek a pártlogók. Azóta sokat tisztult a kép, hogy ki civil valójában. Mi őszinték vagyunk a választókkal, úgy kínáltunk nekik együttműködést, hogy nem tagadtuk le, hogy húsz éve a Fidesz tagja vagyok, ott politizálok. Most sem akartunk semmilyen álca mögé bújni, hanem ezzel a tulajdonsággal, politikai hovatartozással szeretnék minél több embert bevonni a közös munkába. Nem összehasonlítva más körzetek lakosaival, de az egyértelműen elmondható, hogy rengeteg a koncentrálható „szürkeállomány” a mi térségünkben. Művészek, egészségügyi szakemberek, jogászok, építészek és sok más szakma és tudományág jeles képviselője él a körzetben, akik a munkásságuk során köztiszteletre méltó teljesítményt tettek le az asztalra. Mi mindenkit várunk, aki tenni szeretne a térségért.
– Mondana pár szót az Átölel a Pilis–Dunakanyar Szövetség ötletéről és felépítéséről?
– Az volt a kiindulópont, hogy a koronavírus-járvány alatt rengetegen bezárkóztak. Eleinte a korlátozások miatt, majd amikor már ki lehetett menni, akkor az aggódás miatt. Ekkor találtuk ki, hogy legyen egy összefogás, amelynek három szó a mottója: odafigyelés, emberség, támogatás. Ez a hozzáállás hozzám mindig is illett. Aki engem gyerekkorom óta ismer, az tudja, hogy ilyen vagyok. Hozzám akkor is lehetett fordulni, amikor alpolgármester voltam Pócsmegyeren, de már akkor is, amikor jogi egyetemre jártam és én írtam szívességből a beadványokat az utcánk lakosainak, mert tudtam, hogy szükségük van a segítségemre. Mindig úgy voltam vele, hogy ha tudok tenni valamit azért, hogy a világ jobb legyen, akkor miért ne tegyem meg. És ezért kezdtem közélettel foglalkozni 2006-ban, amikor elindultam az önkormányzati választáson. A szövetséget úgy alakítottuk ki, hogy az életünk minden fontosabb területének van önálló munkacsoportja. Jelenleg tíz munkacsoport dolgozik, de nyitott a szervezet, tehát ha érkezik javaslat, hogy van olyan terület, amivel még nem foglalkozunk, akkor természetesen lehet bővíteni. Úgy állunk hozzá, hogy az életünk aktuális kihívásaihoz igazodunk, a belőlük eredő kérdésekre igyekszünk válaszokat adni. Helyi lokálpatriótákat találtunk meg a kezdeményezéssel, ők lettek a munkacsoportok vezetői, akik szabadon alakítják ki azt a kört, amellyel szívesen és eredményesen dolgoznak együtt. Most, hogy vége a választási őrületnek, hamarosan leülünk megbeszélni, hogy milyen témák és gondolatok mentén megyünk tovább, ehhez 2030-ig alkottuk meg azt a stratégiát, amely a kampányom központi elemét, törzsét is adta. Első lépésként készítettünk egy közvélemény-kutatást, amit az Átölel a Pilis–Dunakanyar Magazinban tettünk közzé, illetve elektronikus úton is kilehetett tölteni. Eleinte tartottunk tőle, hogy kevesen töltik ki, de végül több mint kétezren megtették, és a körzetből mindenhonnan jöttek válaszok. Nekem volt már egy előzetes képem, egy problématérképem a 17 településről, mert amikor választókerületi elnök lettem, azzal kezdtem a munkámat, hogy mindegyik polgármesterhez bejelentkeztem, és felajánlottam a segítségemet, hogy európai uniós forrásokkal foglalkozó államtitkárként és választókerületi elnökként is szívesen dolgozom velük. Arra kértem őket, hogy beszéljük át a településük helyzetét, a problémákat, mivel kellene foglalkozni, mi az, amire a település önerőből nem tud megoldást találni. A kérdőívek erre ráerősítettek, a lakossági válaszok szinte egybehangzottak és rengetek új gondolatot is adtak.
– Mik a legfőbb problémák?
– Közlekedés, közlekedés, közlekedés. Ez még Pilisszántón is a legfőbb kérdés, nem beszélve Surányról, ahol 70 kilométer homokút van. A válaszadók 86 százaléka a közlekedésfejlesztést tartja a legfontosabbnak, ezt követi az egészségügy, majd ami érdekes volt számomra, hogy a sport- és életmód témában való fejlesztések igénye állt a harmadik helyen. Utánuk az az épített és természeti örökségvédelem és az oktatás következtek. Egy másik kutatásból tudom, hogy a térség lakosainak nyolcvan százaléka foglalkozik az ökoszisztéma helyzetével, szorongással tölti el őket a jövő ilyen szempontból is. Ebből jött a gondolatunk, hogy a Pilis–Dunakanyar régió legyen az UNESCO-világörökség része, aminek kapcsán írtam a települések vezetőinek egy levelet, hogy jelöljenek meg olyan épületet vagy tájegységet, amelyet érdemes lenne beletenni az erről szóló felterjesztésbe.
– Most, hogy betekintést kaptunk a kampány tartalmi részébe, az önkormányzati vezetők, civilek és lokálpatrióták véleményére alapozott stratégiába, felmerül a kérdés: milyen volt ezzel felvértezve versenyezni a riválisokkal? Ezt mint élsportolótól is kérdezem, akinek lételeme a verseny.
– Voltak olyan szakaszai a másfél évnek, amikor azt éreztem, hogy sose lesz vége, hogy nem fogunk oda eljutni, hogy április 3-a legyen, mert annyira lassan telik az idő. Az utolsó két hét volt a legnehezebb. Ezen a kampánycsapatom segített át, mert minden pillanat be volt táblázva, nem voltak üresjáratok benne, jól szervezetten haladt a kampány. Nem volt idő tépelődni, azon gondolkozni, hogy mit csináljuk még, mert sűrűn és gördülékenyen következtek az események. Ha a sportot használjuk párhuzamként, akkor azt emelném ki, hogy az utolsó pillanatig mozgósítottunk, még háromnegyed hétkor is hívtuk a térségbeli embereket, hogy menjenek szavazni. Ez az ellenfél tiszteletét jelenti, hogy nem becsüljük le őt. A sportban is így álltam hozzá, és a gyerekeimnek is ezt tanítom, akik szintén válogatott vívók, hogy addig nincs vége az asszónak, amíg vagy le nem telik az idő, vagy valamelyikünk el nem éri a 15 pontot. Nem lehet előtte hátradőlni, kiengedni egy pillanatra sem. Amikor az első eredmény beérkezett Szentendréről, egy nem kifejezetten konzervatívnak számító körzetből, ahol megnyugtató fölénnyel nyertem, akkor az igazolta, hogy volt és van értelme a rengeteg munkának.
– Volt a kampány idején egy felhívása, hogy ne gúnyolódjanak az ellenzéki összefogás jelöltjének a nevével. Miért tartotta fontosnak ezt a kiállást, miközben a durva és ízléstelen kampányfogások általánossá váltak?
– Az elejétől kezdve úgy voltam vele, hogy engem nem érdekel, az ellenfél mit tesz. Nem hozzá és a tetteihez fogom igazítani a saját normáimat és lépéseimet. Ezért ha ők durván és negatív módon kampányolnak, akkor sem kell felvenni a kesztyűt. Az rendben van, hogy lehet politikai és ideológiai alapon kritizálni valamit, de aljas dolgokba nem mentem volna bele. Szerencsére ebben összhang volt köztünk, senki nem tanácsolt ilyesmit a csapatomból. Talán ez is szimpatikus volt a választóknak.
– Az ellenfél részéről volt ilyen megnyilatkozás?
– Rengeteg volt. Nem feltétlenül a helyi jelölt részéről, hanem az ellenzéki összefogás által létrehozott kampányfelületeken jelent meg ilyesmi, amit sok pénzből és a helyi választókhoz címezve hirdettek. Özönlöttek rájuk a negatív tartalmak. Ezek gyenge, erőltetett próbálkozások voltak, mert nem találtak valódi fogást rajtam. Nem reagáltunk rájuk, mert erre nem is volt időnk, illetve nem gondoltuk, hogy értelme lenne. Arra persze kíváncsiak voltunk, hogy ez a negatív kampány, vagy a mi pozitív üzeneteink fognak többet számítani a választásban. Ma már tudjuk a választ és örülünk neki.
Borítókép: A Fidesz–KDNP színeiben győzedelmeskedő politikus kampányának központi eleme a régió 2030-ig húzódó stratégiai terveire épült (Fotó: Kurucz Árpád)
