Ahogy azt a kongresszust megelőző napokban lapunk is megírta, a gyanú szerint néhány hónapja a párt alelnökének, Szilágyi Györgynek az élettársát meg akarták erőszakolni az egyik pártrendezvényen, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Tegnap a Pesti Srácok írta meg, hogy személyi szabadság megsértésének bűntettének gyanúja miatt rendelt el nyomozást szerdán a jobbikos nemierőszak-botránnyal összefüggésben a rendőrség.
„Bocsánat, de ezt ki kéne jelentenem, hogy elítélek mindenfajta erőszakot? Ezt ki se kell Magyarországon mondani” – reagált a botrányt firtató kérdésre Jakab Péter.
Minden bizonnyal az Országgyűlésben is szóvá tették volna a Jobbik elnökének a történteket, aki a Tisztelt Házban inkább csendbe burkolózott.
Emellett arra a felvetésre, hogy többen már temetik a Jobbikot, Jakab az interjúban megjegyezte: „Jakab Péter él, és élni is fog, a pártjával együtt” Ismert: a választáson közösen induló baloldali pártok közül a Jobbik bukta a legnagyobbat, mivel a párt egyetlen egyéni körzetet sem tudott megnyerni, a Gyurcsány-listáról pedig mindössze tíz hely jutott neki a parlamentben, amivel a párt elvesztette a korábbi képviselői helyek kétharmadát.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!