Radics Kornélia és Horváth Gyula menesztésével kapcsolatban a technológiai és ipari miniszter elmondta: nem akarja megítélni a munkájukat, azonban
az OMSZ működésében voltak hiányosságok az elmúlt években.
Hangsúlyozta, hogy Magyarországnak meg kell teremtenie az energiafüggetlenségét, valamint klímasemlegességet vállalt 2050-re, ezért nyilvánvaló, hogy át kell állni a megújuló energiaforrásokra, úgy, mint a nap-, a szél- és a geotermikus energiára. Palkovics László a napenergia esetében rámutatott, hogy a napsütés nélküli időszakokban nagyon drága – különösen, ha nem itthonról szerezzük be – kiegyenlítő energiaforrásokat kell használni. Hozzátette: mivel a naperőmű-kapacitások kompenzálására fordított villamos energiát külföldről vesszük évi 350 millió euróért, és a naperőművek tulajdonosai jelenleg a hozzájuk befutó OMSZ által kibocsátott információk alapján próbálják eltalálni, mennyi energiát tudnak a hálózatra feladni, ezért pontosabban kell ismerni, hogy adott helyen adott időben milyen lesz az időjárás. Kiemelte:
ezt a tevékenységet szeretnék jobbítani és bővíteni újszerű működési stratégiával és az eszközök fejlesztésével.
Arra is kitért a miniszter, hogy a légiforgalmi szolgálattal sem volt gördülékeny a szervezet együttműködése, továbbá kiértékelik majd az augusztus 20-i előrejelzést is. Hangsúlyozta: nem ez volt a menesztés oka, csupán egy a felsoroltak közül.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!