A debreceni születésű rádiós és televíziós újságíró leszögezte, hogy református családba született, ami erős tartást, kiváló alapokat és önállóságot is adott neki. Rádiós pályafutását 1972-ben kezdte a Magyar Rádióban.
A Mandiner felidézte, hogy a hetvenes években nem lehetett egyszerű rádiózni. Arra a kérdésre, hogy cenzúrázták-e az anyagait, Kondor Katalin így válaszolt:
Sokszor próbáltak belém kötni, háttérbe szorítani a sötét múltú emberek, de valahogy – nem könnyen – túléltem. Sosem szeretett a kommunista brancs engem.
Az egykori műsorvezető szerint akkor támadták igazán, amikor 2001-ben megválasztották a Magyar Rádió elnökének. Felidézte, amikor a Népszava ügynökként cikkezett róla.
„Tudtam, ha százszor száz évig élnek, akkor sem tudják bebizonyítani rólam ezt a képtelen állítást.” – tette hozzá Kondor Katalin, aki végül minden pert megnyert a „gyalázkodó” baloldali írásokkal szemben.