„Az a cél, hogy valódi tartalmat készítsünk”

Az orosz–ukrán háború kitörése a stúdióban is igazi sokkhatásként ért mindenkit – mondta el lapunknak Gerhardt Máté, a Hír TV műsorvezetője, akit televíziós karrierje mellett a politikusokkal folytatott beszélgetésekről és az orosz–ukrán háború kitörésének megéléséről is kérdeztük. A műsorvezető elmondta, fantasztikus volt látni, hogy mozdult meg egy emberként az ország és igyekezett segíteni az ide menekülő embereken.

2022. 12. 16. 6:34
20221207 Budapest Gerhardt Máté, a HÍR TV műsorvezetője Fotó: Kurucz Árpád (KA) Magyar Nemzet Fotó: Kurucz Árpád
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Tehetséges öttusázó voltam, egyetlen dolog hiányzott belőlem, a szorgalom – mondta el lapunknak Gerhardt Máté, a Hír TV műsorvezetője azzal kapcsolatban, miért nem kezdett fiatalkorában sportkarrierbe. Elmondása szerint a tehetség önmagában semmit nem ér. – 1976-ban születtem, és abban az időben a korosztályomban nagyon sok jó öttusázó volt, így amikor tizennyolc évesen elmentem Székesfehérvárra tanulni, elég hamar ráébredtem, hogy nincs sok keresnivalóm a profi sportolók között – fejtette ki.

A műsorvezető tehát a főiskolán ismerkedett meg a média világával, majd később a Duna TV-hez került. Itt már Barkó Judit mentorálta őt, amiért nagyon hálás volt, hiszen pályakezdőnek számított. – Nagyon sokat köszönhetek Juditnak, aki mindig bátorított, már csak a jelenlétével is segített az izgalom leküzdésében. Ma már persze más a helyzet, de akkor ez egy kemény feladat volt.

A sport továbbra is fontos szerepet tölt be a műsorvezető életében: kutyájával gyakran fut a Duna-parton, emellett rengeteget gyalogol, focizik és biciklizik is. Három gyermeke is aktívan sportol, különböző sportágakban. – Ahhoz, hogy a stúdióban topon tudjak lenni, kell a jó fizikai állapot – hangsúlyozta Gerhardt Máté, aki korábban híradósként dolgozott, most azonban a Napi aktuális című műsorban – amely a hírek hátterével foglalkozik, elemez és rávilágít – egészen más stílusban vezet műsort. A televíziós szakembert arról is kérdeztük, melyik műfaj áll hozzá közelebb.

– A híradó nagyon jó iskola. Megtanulod azt a fajta fegyelmet, pontosságot és odafigyelést, beszédtechnikát, ami ahhoz kell, hogy úgy ülj be a stúdióba, hogy érezd, tudod, mi történik körülötted. Jó, hogy végigjártam a szamárlétrát, rádióztam, szerkesztettem, riportokat készítettem, híradóztam, és bár a Napi aktuális valóban kötetlenebb, de fokozott koncentrációt igényel a vendégekkel történő beszélgetés

 – magyarázta. Nem szabad hagyni, hogy az interjúalanyok kikerüljék a kérdéseket, hogy látszat- vagy PR-beszélgetést folytassunk, ki kell a beszélgetésekből hozni a maximumot – tette hozzá.

– Meghatározó volt számomra, amikor a Duna TV induló reggeli műsorába bekerültem, de ennek érdekes története van – emelte ki a karrierje szempontjából fontos momentumot. Mint mondta, egy újsághirdetésre jelentkezett, de az állásinterjún kiderült, hogy telefonos vetélkedőhöz keresnek műsorvezetőt. – Elmondtam, hogy szerintem nem engem keresnek, mert annyira már azért ismerem magam, hogy tudjam, erre teljesen alkalmatlan vagyok – mesélte.

Ezután megkérték, hogy álljon a kamera elé és mondjon pár mondatot. – Pár hét múlva csörgött a telefonom, és kértek, hogy menjek be a tévébe, mert egy reggeli műsor vezetőjét keresik. Olyan volt az egész, mintha egy másik univerzumba csöppentem volna – írta le az élményt a műsorvezető, aki később az Echo TV-hez került, és a híradósként ott töltött időszakot karrierje szempontjából szintén nagyon fontosnak tartja.

Gerhardt Máté külön kiemelte az idei választási műsort. – Nemcsak a győzelem miatt volt elképesztő élmény, hanem azért, mert hatalmas munka volt mögötte. Egy öt-nyolc órás élő műsort egyetlen baki, tévedés nélkül vezettünk le úgy, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne. Ez a műsor szakmailag is kiemelkedő volt számomra – hangsúlyozta. Arról is beszélt, hogy az orosz–ukrán háború kitörése igazi sokkhatásként ért mindenkit.

– Élő adásban mondtam Nógrádi Györgynek, aki nem hitt a fülének a stúdióban. Amikor láttam a menekülteket és a kétségbeesést, tudtam, hogy valahogy segítenem kell nekem is. Gyűjtöttem ruhát, tartós élelmiszert, és fantasztikus volt látni, hogy mozdult meg egy emberként az ország és igyekezett segíteni az ide menekülő embereken. Senki sem nézte, hogy magyar, ukrán vagy honnan jött, csak hogy segítségre szorul és nekünk kötelességünk segíteni – idézte fel a műsorvezető.

A televíziós szakembert arról is kérdeztük, hogyan éli meg, amikor politikusokkal készít interjúkat. – Amikor politikusokkal beszélgetek, a legfontosabb az, hogy megkérdezzem azt is, amire esetleg nem válaszol olyan szívesen. Ez igaz ellenzéki és kormánypárti politikusokra egyaránt, mert sosem az a cél, hogy kedélyesen csevegjünk, hanem hogy valódi tartalommal töltsük meg a műsort. Szerencsére eddig sosem volt ebből sértődés, sokkal inkább díjazzák a „húzósabb” kérdéseket, mint a felszínes beszélgetéseket – avatott be minket.

Három gyermek édesapjaként a családi élet és a munka összehangolása nem mindig egyszerű feladat – állítja Gerhardt Máté. A gyermekei beleszülettek abba, hogy teljesen más időbeosztásban dolgozik, mint mások, már kiskorukban megszokták, hogy édesapjuk hétvégén is dolgozik. – De így legalább mindig el tudtam vinni őket iskolába vagy edzésre, ebből a szempontból szerencsések voltak – tette hozzá. – Megszokták, hogy látnak a tévében, nekik ez a világ legtermészetesebb dolga, de azért büszkék, amikor az osztálytársaik megemlítik, hogy nézik a műsoromat a tévében. De soha semmit nem erőltettem rájuk ezzel kapcsolatban, és amikor szabadidőm van, akkor száz százalékig rájuk figyelek – hangsúlyozta.

A műsorvezető lelkes állat- és környezetvédő, ez azonban nem mindig volt így. – Korábban volt egy macskám, ő végül édesanyáméknál kötött ki, de van egy kutyám, ő egy mentett kutya, egy Facebook-hirdetés alapján fogadtunk örökbe. Rajta keresztül kezdődött az állatok szeretete, az állatvédelem – fejtette ki. A környezetvédelem pedig adott volt, hiszen a műsorvezető a Duna-parton lakik, ahol nagyon sokat kirándul a kutyájával.

Elmondása szerint egészen horrorisztikus, hogy mennyi szemét van a Duna mentén. – Néha, amikor nem bírom tovább, fogok néhány szemeteszacskót, munkavédelmi kesztyűt, és elindulunk a kutyával. Addig gyűjtöm a szemetet, ameddig el tudom vonszolni a szelektív gyűjtőhelyre. Néha a Római parton is van közös szemétszedés önkéntes alapon, azon is részt szoktam venni.

Gerhardt Máté a jövőjét is a médiában képzeli el, ugyanakkor nagyon szeretne tanítani. Elmondása szerint a saját példáján tudja, hogy nagyon sokat számít, ha van az ember mellett egy tapasztalt kolléga, aki tud segíteni, bátorítani, tanácsot adni. – Ebben a szakmában ugyanis nincs szabadnap, itt mindig dolgozni kell, nem kötött a munkaidő. Olykor egy tapasztaltabb szakmabeli teljesen más megvilágításba tudja helyezni azt, amit csinálunk. A tanítást ezért biztosan kipróbálom idővel – tette hozzá.

− Hálás vagyok azért, hogy sok olyan emberrel tudok a szakmámból adódóan találkozni és beszélgetni, akikkel egyébként nem lenne lehetőségem – említette Gerhardt Máté arra a kérdésre válaszolva, hogy mit adott számára a médiában töltött idő. – A média ebből a szempontból hálás közeg, ugyanakkor nagy energiát igényel, hogy minden élő adást koncentráltan végigcsináljunk. A legegyszerűbb azt mondani, hogy feladom. Ha valamit megtanultam, akkor azt, hogy a sikerhez vezető legbiztosabb út az, ha mindig újra megpróbálod és sohasem adod fel – zárta szavait Gerhardt Máté.

Borítókép: Gerhardt Máté, a Hír TV műsorvezetője (Fotó: Kurucz Árpád)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.