Korábbi nyilatkozatával szembesítette Schiffer András, az LMP alapítója a Jobbik-konzervatívok elnökét annak kapcsán, hogy Gyöngyösi Márton március 15-én azt mondta, Orbán ki akarja vezetni Európából és az orosz érdekszférába akarja sorolni hazánkat.
Schiffer ezek után közösségi oldalán felidézte a pártelnök egy korábbi, 2010. május 26-i parlamenti felszólalását, melyben úgy fogalmazott:
„Csak akkor igaz, hogy egyedül vagyunk az európai népek tengerében, ha nem akarjuk tudomásul venni, hogy rossz irányban tájékozódunk, a hátunk mögött ugyanis ott áll egy több száz milliós turáni nemzetközösség, amely ránk testvérként tekint. Ezért tartjuk fontosnak azt, hogy a stratégiai partner, Oroszország, Kína és az arab országok mellett Magyarország elmélyítse a külkapcsolati és külgazdasági kapcsolatokat a rokon népekkel, Törökországgal, Iránnal, Kazahsztánnal, Azerbajdzsánnal és más belső-ázsiai országokkal.”
Schiffer András közölte, „Értem én, hogy Mészáros Lőrinc, meg diktatúra, meg minden, na de ezt így hogy?”
– Persze mit várjunk egy olyan országban, ahol az euroatlanti integrációnak hajdanán olyan élharcosai voltak, akik nem is tizenhárom, hanem alig három évvel korábban még a Varsói Szerződés nagyszerűségéről hozsannáztak
– fogalmazott az LMP alapítója.
Miután Schiffer András szembesítette a párt elnökét korábbi véleményével, a Jobbik szolnoki elnöke sietett Gyöngyösi védelmére. Szotyori-Lázár Zoltán szerint ugyanis „a kormányváltás kulcsa jelenleg Gyöngyösi Márton zsebében lapul, nem máshol”, majd zárójelben megjegyezte, hogy „érzi ezt a Fidesz is amúgy”. – Nem véletlen, hogy az elmúlt napokban ráeresztették Gyöngyösi Mártonra új kedvencüket – fogalmazott, majd a magát konzervatívnak tartó szolnoki politikus nyomdafestéket nem tűrő hangon becsmérelte Schiffer Andrást és Bayer Zsoltot.

Gyöngyösi uniópárti politikája egyébként nem arat osztatlan sikert saját közösségi oldalán sem. Egy március 11-i bejegyzésénél, melyben közölte, „nem fogom ölbe tett kézzel végignézni, ahogy Magyarországot meggyalázva orosz vazallusállamot épít itt pár elmebeteg! Meg kell akadályoznunk, hogy Orbán Viktor kivezesse Magyarországot az Európai Unióból”, többen is nemtetszésüknek adtak hangot.
„Nyaljad Brüsszelben az elitet! Orbán elmondta, nem lépünk ki, mert nekünk az nem jó! Rosszul tájékozódott!”
– olvasható az első hozzászólás, melyet olyanok követnek, mint hogy „Be sem kellett volna lépni”, „Ez az ellenzéki brancs lezüllesztette Európát!”, „Ez az EU már nem az az EU”, „ elég volt az EU-ból”, illetve „Ez az EU züllöttek, drogosok, bűnözők gyülekezete! Ki kell lépnünk!”.