Van mit keresnünk a világűrben

Ismét magyar űrhajóst bocsátanak fel a világűrbe, aki a második, vagy egyes vélekedések szerint a harmadik űrlátogató magyar lesz Farkas Bertalan és ifjabb Simonyi Károly után. Lapunknak adott interjújában a magyar űrtevékenység születésénél jelen lévő Almár Iván csillagász arról beszélt, az elmúlt csaknem nyolcvan évben hogyan fejlődött a hazai űrkutatás, miért van ennek a tudománynak és most már iparágnak hazánkban is nagy jövője, és elmesélte annak a hiteles történetét is, hogyan zajlott az első holdra lépés televíziós közvetítése.

Budapest, 2023. március 7. A Külgazdasági és Külügyminisztérium által közreadott képen Schlégl Ádám, Cserényi Gyula, Kapu Tibor és Szakály András (b-j) űrhajósjelöltek a HUNOR - Magyar Űrhajós Program sajtótájékoztatóján 2023. március 7-én. A négy jelölt közül egy valaki közel egy hónapos küldetésen vesz majd részt, döntően magyar fejlesztésű tudományos kísérleteket fog végrehajtani a Nemzetközi Űrállomás fedélzetén. MTI/KKM Fotó: KKM

Bay Zoltán holdradarkísérlete tekinthető az első magyar űrkutatási tevékenységnek, amikor 1946-ban radarhullámokat küldött a Holdra, amelyek onnan visszaverődtek – idézte fel a magyar űrtevékenység kezdeteit a Magyar Nemzetnek Almár Iván, a Magyar Asztronautikai Társaság (Mant) örökös, tiszteletbeli elnöke, a Nemzetközi Asztronautikai Akadémia tiszteletbeli tagja. A 91 éves tudós visszaemlékezése szerint 1955-ben, az egyik akkor ritkaságszámba menő nyugati szaklapban fedezte fel az Egyesült Államok bejelentését, amely szerint a világűrbe fognak bocsátani egy műszereket is magával vivő mesterséges holdat. – Ezt az elnevezést egyébként én alkottam meg – emlékezett a csillagász. Hozzáfűzte, a Nemzetközi Asztronau­tikai Szövetség egyik kongresszusán a szovjet delegáció bejelentette, hogy ők is készülnek ilyen felbocsátásra az akkoriban esedékes nemzetközi geofizikai év idejére. Ennek hatására Almár Iván már telt ház előtt beszélt az Uránia moziban az űrhajózás tudományáról, jóval az első Szputnyik műhold felbocsátását megelőzve.

Megfigyelő állomások

– A forradalom évében, 1956-ban határozta el a kormány, hogy az űrkutatás annyira fontos ügy, amihez kellene egy híreket értékelő és a lehetőségekkel foglalkozó szakembergárda. Ekkor alakult meg az orvosokból, fizikusokból, meteorológusokból, mérnökökből és csillagászokból álló asztronautikai bizottság. A Szovjet Tudományos Akadémia ugyanis váratlanul küldött egy levelet a Magyar Tudományos Akadémiának, amelyben felkérték Magyarországot egy mesterséges holdat megfigyelő hálózat kialakítására, amihez negyven kis távcsövet is biztosítottak – emlékezett a csillagász,

 aki a programmal kapcsolatban egy malőrt is megosztott: ugyan 1957 októberében a szovjetek felbocsátották a Szputnyik–1 műholdat, az általuk ígért távcsövek csak kicsivel később érkeztek meg. 

A már a Föld körül keringő első mesterséges égitest első mérőhelyét a Svábhegyre telepítették, majd az első adatokat januárban telefonon bediktált, kódolt távirat formájában juttatták el Moszkvába.
– Csatlakoztak amatőr csillagászcsoportokhoz is, és ahol némi szaktudással párosuló lelkesedést tapasztaltak, ott hoztak létre vizuális Szputnyik-megfigyelőállomásokat, kiemelve Baját, Szombathelyt és Miskolcot. A méréshez az időpontot és az irányt kellett tudni, a távcső irányát eleinte csillagokhoz kötötték, az időt pedig egy közönséges ingaórához igazított stopperrel mérték tizedmásodperces pontossággal, amivel elégedetlenek voltak, és a honvédség segítette ki őket binokuláris távcsövekkel – elevenítette fel Almár Iván.

A legjobbak között

Az első megfigyelések tanulsága az volt, hogy a magyar kutatók azokat a nagy eseményeket kövessék, amikor egy-egy napkitörés idején hirtelen több százszorosára nőhet a légkör sűrűsége, megváltoztatva az addigra már megsokszorozódott műholdak mozgását és pályáját. 

A hatvanas évekre Magyarország egyike lett annak a kevés országnak, amelyik eredményekről tudott beszámolni a nemzetközi kongresszusokon.

– Kevesen voltunk, de nagyon lelkesek és egy idő után át is tértem a klasszikus csillagászatról az űrtevékenység területére – idézte fel a csillagász. Emlékeztetett: 1961-től kezdett kifejezetten űrkutatással foglalkozni a műszaki egyetemen egy csoport, melynek vezetője Ferencz Csaba volt, Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos édesapja.– Közben a bajai állomásunk elkezdte a mesterséges égitestek pályaelemeinek meghatározására kitalált Interobs programot egy nemzetközi együttműködés részeként, amihez csatlakoztak más országok megfigyelő hálózatai is – mondta a csillagász, akinek felesége, Illés Erzsébet volt az első a magyar csillagászok között, aki számítógépet használt.

Átaludt Holdra lépés

Almár Ivánt az a megtiszteltetés érte 1969-ben, hogy részt vehetett a holdra szállás élő televíziós közvetítésében, ami életre szóló élményt jelentett. Bár az adásban szereplők mindannyian jól beszéltek angolul, küszködtek a nyelvi kihívásokkal, mert nem ismerték az amerikaiak egymás között használt szakzsargonját. Emiatt a közvetítés kemény diónak bizonyult, ráadásul a minősége sem volt a legjobb, és a tervezett időzítést sem tartották. 

A leszállást élőben adták, majd az űrhajósok aludtak volna, ezért Almár Ivánék is hazamentek. – Magyar idő szerint éjjel háromkor az amerikaiak mégis a Holdra léptek, így a magyar szakemberek csak reggel hétkor tudták felvételről kommentálni az eseményt 

– jegyezte meg a csillagász.
Az 1970-es években létrehoztak egy korszerű megfigyelő központot, a Vác közelében található Kozmikus Geodéziai Obszervatóriumot, amelyet Almár Iván vezetett tíz éven keresztül. Az intézmény műholdakhoz kapcsolódó, de gyakorlati célú feladatokat látott el. Kaptak korszerű eszközöket, például lézerrel mérték bizonyos holdak távolságát, de a nagyon pontos rádiós követési módszereket is elkezdték használni. Emellett a csillagász segédkezett a távérzékelés szakterületének megalapításában is.

Almár Iván közel hét évtizede kutatja a kozmosz titkait (Fotó: Kurucz Árpád)

Farkas Bertalan az első

– Az Interkozmosz-tanács szervezte az első magyar űrhajós fellövését körülvevő tudományos programot, amelyben arra fókuszáltak, miként lehetne az űrrepülést arra használni, hogy készüljenek Magyarországról űrfelvételek. 

Eredetileg 1979. május végén bocsátották volna fel Farkas Bertalan első magyar űrhajóst, akinek a kiválasztása hosszadalmas folyamat volt, jóval bonyolultabb és tovább tartott, mint a mai űrhajósoké. Moszkvában azonban bejelentették a felbocsátásra összegyűlteknek, hogy technikai okokból az űrrepülés elmarad, egy év múlva lehet majd újra próbát tenni. 

Ez a kimaradt év viszont jó volt arra, hogy megalapozza a későbbi magyar űrtevékenységet, amelyek közül a csillagász a sugárzásmérés fejlesztését nevezte a legfontosabbnak – idézte fel az első magyar űrutazásának előzmé­nyeit. 

Almár Iván hangsúlyozta, ennek az időszaknak a kutatásai ma visszaköszönnek a Hunor-programban.

Mint az közismert, a program részeként 2024 végén vagy 2025 elején újabb magyar űrhajóst bocsátanak fel. A jelölteket nemrég választották ki, közülük a legjobb utazhat az űrbe. Mint korábban Ferencz Orsolya lapunknak elmondta, a Nemzetközi Űrállomáson dolgozó asztronauta küldetését a tervek szerint a szintén kiképzett többi űrhajósjelölt a földi központból fogja segíteni. A négy jelölt egyike Szakály András negyvenéves repülőgép-tervező mérnök, aki dolgozott a repülőgép-iparág óriásainál és kis cégeknél is. Másodikként Schlégl Ádám 33 éves klinikai ortopédsebészt mutatták be, aki szerint a világűrben elvégzett orvosbiológiai kutatásoknak kiemelt szerepük lesz a napi klinikai gyakorlatban is. A harmadik jelölt Kapu Tibor 31 éves nyíregyházi fejlesztőmérnök, aki dolgozott a gyógyszeriparban, hibridautók akkumulátorával, majd űrhajósok sugárzásvédelmét szolgáló ruhák fejlesztésében. A negyedik jelölt Cserényi Gyula, aki 33 éves, erősáramú villamosmérnök, korábban a Bosch-gyárban dolgozott, és az űrhajósokra bízott technológiát pótolhatatlannak nevezte.

Magyar technológia a csillagok között

A magyar űrtechnológiai fejlesztésekről Almár Iván kiemelte Szegő Károly fizikus jelentőségét, akinek a vezetésével a Központi Fizikai Kutató Intézetben olyan műszereket fejlesztettek ki, amelyeket főleg a nagy távolságra, bolygókhoz, üstökösökhöz indított űrszondákba építettek.

 – Nem is nagyon volt olyan űrvállalkozás, amelyben valamilyen magyar műszer ne lett volna a fedélzeten – hívta fel a figyelmet, 

megjegyezve: ez ma is jellemző, de kisebb súllyal, mint a nyolcvanas vagy a kilencvenes években.
A csillagász emlékeztetett arra is, hogy 1997-től tíz évig ő volt a legmagasabb szintű magyar szakmai szervezet, az Űrkutatási Tudományos Tanács elnöke, és sikeresen harcoltak azért, hogy Magyarország az Európai Űrügynökség tagja lehessen. 

A tagsággal kutatási források pályázhatók, amivel az egyes államok visszakaphatják a befizetett pénzeiket, miközben fontos fejlesztéseket végeznek. 

Almár Iván fontos mérföldkőnek tartotta azt is, hogy mára az űrtevékenység oktatása egyetemi szintre került.
Úgy látta, sok más, hazánkhoz hasonló fejlettségű országban, például Csehországban és Lengyelországban hamarabb megértették, hogy pénzt kell áldozni önálló űrkutatási intézetek alapítására. – Ahhoz, hogy az élboly közelébe kerüljünk, szerencsére is szükség van, főleg a sikeres nemzetközi pályázatok esetében. Nagyon sok területen, a mezőgazdaságtól a térképészetig, vagy akár az árvízvédelemben is nélkülözhetetlen az űrtevékenység – hangsúlyozta.

Almár Iván csillagász (Fotó: Kurucz Árpád)

A 2000-es években űrturistaként a világűrbe látogató ifjabb Simonyi Károlyról azt mondta: már fiatalon lelkesedett az űr iránt, a számítógépekkel kapcsolatban már gyerekkorában zseniális ötletei voltak.

– Tette példátlan, hiszen űrturistaként ő az egyetlen ember, aki két ízben is járt a Nemzetközi Űrállomáson, ott pedig végrehajtotta a neki kijelölt feladatokat, sőt még magyarul is megszólalt 

– emlékeztetett a csillagász.
A beszélgetés végén kitért arra is, hogy a Föld és a világűr határvonalának meghúzása máig megoldatlan kérdés, az ENSZ világűrbizottságában az általa eltöltött tízévnyi idő után sem tudtak közelebb jutni a megoldáshoz. Úgy fogalmazott, egyes országok önkényesen jelöltek ki határokat arról, hogy meddig tart a légkör és honnan kezdődik a világűr. – A leggyakrabban a magyar tudósról elnevezett Kármán-vonalat tartják a határnak, de hogy ez hol húzódik, az a folyton ingadozó légsűrűségen múlik – vélekedett, inkább jogi kérdésnek tekintve a problémát. 

Almár Iván szerint a Marsra nem fognak elmenni tíz éven belül, de a Holdon újra emberek lesznek az Artemis-programban, ami az űrhajózás szempontjából nagyon fontos siker lenne. – Egy nap a Hold a Föld egyik kontinensévé fog válni – osztotta meg jóslatát a magyar űrkutatás rangidős tudósa, Almár Iván.

Borítókép: négyük közül kerül ki a Hunor-program asztronautája, aki rövidesen a Nemzetközi Űrállomásra mehet (Fotó: MTI/KKM)