Elszánt magyargyűlölők is vizsgálódtak hazánkban

Szinte már szokássá vált, hogy az Európai Parlament delegációt küld hazánkba, hogy az EU-s pénzek felhasználását, a jogállamiság helyzetét vagy egy állítólagos kémbotrányt vizsgálják ki. Emlékezetes, hogy az EP Pegasus-vizsgálóbizottsága idén februárban, a LIBE-bizottság pedig 2021-ben járt Magyarországon, ám a vádaskodáson kívül semmit nem tudtak felmutatni a magyargyűlölő brüsszeli politikusok. A 2017-es OLAF-küldöttség pozitívan számolt be hazánkról.

2023. 05. 14. 15:12
EP-145635A_PEGA_Hungary Fotó: Ferenc ISZA
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ezt megelőzően, 2021 őszén a Delbos-Corfield vezette LIBE- (Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi) bizottság jogállamisági kérdésekben akart hazánkban vizsgálódni. Az akkori látogatást követően a magyarellenes politikus hangot adott azon véleményének, hogy szerinte 2018 óta jelentősen romlott a jogállamiság helyzete Magyarországon. A LIBE-delegáció főleg kormánykritikus és baloldali politikusokkal, civil szervezetekkel és médiaszemélyiségekkel találkozott. 

Egyeztettek Karácsony Gergellyel, Jakab Péterrel és Fekete-Győr Andrással is, sőt Gyurcsány Ferenc is vendégül látta őket egy beszélgetésre. Megjegyzendő, hogy a LIBE-küldöttség magyar tagja volt Donáth Anna, a Momentum EP-képviselője is.

Még 2017 szeptemberében látogatott hazánkba az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF), hogy ugyancsak az EU-s pénzek felhasználását szemlézzék, az unió által finanszírozott beruházásokat keressenek fel és a kormányzati döntéshozókkal folytatott megbeszélések mellett nemzetközi civil szervezetek képviselőivel találkozzanak. A delegáció – többek között – az M4-es metróval kapcsolatos korrupciós ügyekkel is foglalkozott, ám mint kiderült, azok a szerződések, amelyek korrupciógyanút keltettek, mind a 2002 és 2010 közötti szocialista–liberális időszakból származtak. Ráadásul a 2017-es OLAF-delegáció vezetője, Ingeborg Grassle akkor leszögezte, hogy sok pozitív változást tapasztaltak Magyarországon, hazánkat pedig modern, sikeres tagállamnak nevezték.

Borítókép: A Pegasus-bizottság tagjai Budapesten (Fotó: ISZA)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.