Komjáthi Imre napirend előtti felszólalásában kijelentette, hogy az MSZP támogatja Svédország NATO csatlakozását, ami szerinte egyenesen következik Horn Gyula örökségéből. A párt képviselője beszélt arról is, hogy a nyugdíjasoknak ma már nagyon nehézzé vált a megélhetés, egyúttal sürgette a nyugdíjkorhatár csökkentését, illetve egy átfogó nyugdíjreformot.
Gelencsér Ferenc kifogásolta, hogy a kormánypárti képviselők nem jelentek meg az ülésen, ami szerinte az jelenti, hogy a kormányt nem érdekli a magyarok biztonsága. A Momentum frakcióvezetője azt állította: ők az első pillanattól fogva egyértelműen kimondták, hogy a legfontosabb feladat a béke megteremtése, ezért szerinte azt állítja, hogy ebben az országban vannak háborúpártiak, az „egy morális egytálétel”. Varju László (DK) pedig azt hangoztatta: Orbán Viktor bűne, hogy Magyarország az egyetlen olyan EU-s és egyben NATO-tagország, amely ellenzi a szintén EU-tag Svédország NATO-csatlakozását. Szerinte a miniszterelnök azért teszi ezt, mert nem a magyaroknak, hanem Vlagyimir Putyinnak van lekötelezve, a magyar időhúzás az ő érdekeit szolgálja.
A napirend előtti felszólalásokat követően az Országgyűlés előtt felolvasták Kocsis Máté, a Fidesz és Simicskó István, a KDNP frakcióvezetőinek a közös levelét, amit Kövér László házelnökhöz intéztek. A két frakcióvezető a levélben hangsúlyozták, hogy a kormánypárti képviselőcsoportok nem vesznek részt a rendkívüli parlamenti ülésen.
Borítókép: Országgyűlés (Fotó: Somogyi György)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!