A Zala vármegyei üzem több mint egyszerű gyártóhely, a gyártócsarnok mellett tesztlétesítmények lenyűgöző sorával büszkélkedhet, beleértve egy
harcjármű-tesztpályát, valamint nagyméretű klíma- és anechoikus, azaz elektronikus berendezések tesztelésére szolgáló kamrákat.
A létesítmény egyedülálló kutatás-fejlesztési központ is egyben, ami hozzájárul a rentábilis üzemeltetéshez.

Az első, még Németországban készült Lynx harcjárművek 2022 őszén érkeztek Magyarországra, a korszerű gyalogsági harcjármű első állomáshelye a hódmezővásárhelyi 30. Kinizsi Pál Páncélozott Gyalogdandár lesz, ahol kiemelt, csúcsfizetéssel várja a honvédelmi vezetés a páncéloson szolgáló katonákat. A megrendelt Lynxekkel három lövészzászlóaljat kívánnak felszerelni.
A Rheinmetall tavaly októberi vállalati közleménye szerint a Magyar Honvédségnek hét változatban szállítanak majd Lynx harcjárműveket. Az alapváltozat gyalogsági harcjármű mellett lesz parancsnoki verzió, felderítő harcjármű, tüzérségi figyelő, 120 milliméteres aknavetőt hordozó, sebesültkihordó és kiképzőváltozat is.





















