– Az első szabad választások óta eltelt harminchárom esztendő egy teljes nemzedéknyi időt jelent, ami egyben a magyar demokrácia első emberöltője is. Ebben a bő három évtizedben két nagy korformáló áramlat érvényesült, mégpedig a távolabbi jövő meghatározásának igényével: egy globális-progresszív és egy nemzeti-konzervatív. Bár jobboldali pártok két alkalommal is képesek voltak kormányra kerülni, az első húsz évet mégis az előbbi hegemóniája határozta meg, a rákövetkező húszat viszont biztosan az utóbbi dominanciája fogja – fogalmazott Békés Márton, a XXI. Század Intézet igazgatója legújabb elemzésében.
A magyar jobboldal történelmi erővé vált és önálló korszak formálásába kezdett
A XXI. Század Intézet elemzése megállapítja, hogy a Fidesz már a 2010-es választás fölényes megnyerése előtt évekkel össznemzeti párttá növekedett.

Jelezte, a magyar demokrácia 33 éve úgy is olvasható, hogy összesen 21 éven keresztül volt hatalmon jobboldali kormány, ami az évek tekintetében kétharmados többséget jelent (63 százalék), de ha csak a Fidesz-vezette kormánykoalíciók éveit számoljuk, azaz összeadjuk az ezredfordulós polgári kormányt (1998–2002) és az immár tizenharmadik éve egyhuzamban való nemzeti kormányzást, akkor is abszolút időbeli többséget kapunk (51 százalék).
– Mindez azt jelenti, hogy a magyar jobboldal történelmi erővé vált és önálló korszak formálásába kezdett
– húzta alá.
Békés Márton közölte, hogy a Fidesz már a 2010-es választás fölényes megnyerése előtt évekkel össznemzeti párttá növekedett. Mint hangsúlyozta, eközben a magyarországi baloldal másfél évtizede elveszítette történelemformáló képességét. A két politikai blokk közötti mérleg a következő: 1990-től napjainkig jól felismerhető az a tendencia, hogy míg a baloldal fokozatosan széthullott, addig a jobboldal egyre csak egységesült.
A szakértő kiemelte, hogy az MSZP és az SZDSZ az első húsz évben egységes blokk maradt, s ha pártjaik időnként el-el távolodtak is egymástól, értelmiségük annál jobban közeledett. Ehhez képest 2010 óta fokozatos decentralizációt és kettészakadásokat látunk, amely folyamat vége a 2022-től tapasztalható történelmi töredezettség (a baloldali összefogásban részt vevő hat parlamenti pártnak összesen kilenc elnöke-társelnöke van). A jobboldal eközben pártpolitikailag egységesült, társadalompolitikailag szélesedett, és nem mellesleg saját szerves értelmiségi bázist teremtett.
– A mögöttünk hagyott tizenhárom év, amit politikai nyelven a nemzeti együttműködés rendszerének nevezünk, társadalmi feltételeit és átfogó jellegét tekintve minden joggal nevezhető nemzeti blokknak, hiszen fő célja az egész magyar társadalom nemzetként való integrálása. Ez biztosítja a történelmi léptékű nemzeti-konzervatív kormányzás kikezdhetetlen társadalmi és legitimációs alapját
– rögzítette Békés Márton.
Hozzátette: a 2010-es és 2020-as években a magyar jobboldal az az egyetlen dinamikus-kreatív politikai alany, amely az ország múltját egybefogni, jelenét formálni és jövőjét alakítani képes.
Borítókép: Illusztráció (Fotó: Kurucz Árpád)
További Belföld híreink
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Tragikus karácsony: elhunyt személyt találtak a tűzoltók egy hajósi lakásban
A mentésben a kalocsai tűzoltók, a hajósi önkéntesek, a körzeti megbízott és mentősök vettek részt.

Megújult az ország: metróvonal- és pályaudvar-felújításra tízmilliárdokat költött az állam Budapesten
A kormányzati beruházások érdemben javították a főváros közlekedési infrastruktúráját.

Orbán Viktor: Alakul a csapat
Érkeznek a gyerekek és az unokák a kormányfőhöz.

Letartóztatás lett a vége a szenteste előtti támadásnak
Életveszélyesen megsebesítette volt élettársát.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Tragikus karácsony: elhunyt személyt találtak a tűzoltók egy hajósi lakásban
A mentésben a kalocsai tűzoltók, a hajósi önkéntesek, a körzeti megbízott és mentősök vettek részt.

Megújult az ország: metróvonal- és pályaudvar-felújításra tízmilliárdokat költött az állam Budapesten
A kormányzati beruházások érdemben javították a főváros közlekedési infrastruktúráját.

Orbán Viktor: Alakul a csapat
Érkeznek a gyerekek és az unokák a kormányfőhöz.

Letartóztatás lett a vége a szenteste előtti támadásnak
Életveszélyesen megsebesítette volt élettársát.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!