Kunhalmi nem bír magával, megint odaszúrt az ellenzéknek

A szocialisták társelnöke szerint a Fidesz mindkét választáson legyőzhető.

2024. 01. 23. 13:21
KARÁCSONY Gergely; KUNHALMI Ágnes; NÉMETH Angéla; GYURCSÁNY Ferenc
Budapest, 2019. október 12. Karácsony Gergely fõpolgármester-jelölt, Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke, Németh Angéla újpalotai polgármesterjelölt és Kunhalmi Ágnes MSZP-s országgyûlési képviselõ, választmány elnök (b-j) az ellenzék XV. kerületi kampányzáró rendezvényén 2019. október 12-én. MTI/Balogh Zoltán Fotó: Balogh Zoltán
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A lap beszámolója szerint a háttérbeszélgetésen Komjáthi Imre, az MSZP másik társelnöke is jelen volt, ő arról beszélt, hogy minden választópolgár, akivel országjárásuk alatt beszélgetnek, a közös ellenzéki indulás mellett áll, ezért képviselik ők is az együttműködést az ellenzéki pártelitekkel szemben.

Ha nem hallgatnak az MSZP-re, akkor a választás estéjén az ellenzéki pártok pislogni fognak, mint a miskolci kocsonyában a béka

– jelentette ki Komjáthi Imre.

Arról, hogy a Fidesz legyőzhető, Tóth Bertalan is beszélt, a párt frakcióvezetője a Závecz Research felmérését hozva példaként elmondta, az ellenzéki közös lista 35 százalékot kapna, a kormánypártok listája pedig 34 százalékot az európai parlamenti választáson.

Szerinte a választási matematika világos: ha az ellenzék közösen indul az európai parlamenti választáson, akár tíz mandátumot is szerezhet, míg a Fidesz kilencet a 21 lehetséges európai parlamenti mandátumból. A szocialista párt azonban arra figyelmeztet, ha az ellenzék külön indul, akkor előfordulhat, hogy a demokratikus ellenzék négy-öt mandátumhoz jut, míg a Fidesz 14 képviselőt küldhet az Európai Parlamentbe.

Mint arról lapunk is beszámolt, egyre fogy az idő, az ellenzék pedig nem áll túl jól,

a pártok ugyanis alig öt hónappal az önkormányzati választás előtt még számos fővárosi kerületben és vidéki nagyvárosban, vármegyeszékhelyen nem tudtak megállapodni a közös polgármesterjelölt személyéről.

Pedig Karácsony Gergely már tavaly október 23-án azt közölte, heteken belül megszülethet Budapesten a balliberális pártok közti megállapodás. Úgy tűnik, a főpolgármester vagy nagyon optimista volt, vagy maga sem gondolta komolyan, amit mondott.

Az sem segít a baloldal helyzetén, hogy

a Momentum, amely a DK után azonnal beállt Karácsony Gergely újrázása mögé, látszólag nyílt háborút folytat Gyurcsány Ferenc pártjával szemben.

Donáth Anna tavaly ősszel beszélt arról, hogy a DK a hazugság kultúráját képviseli, és ő nem szeretne még egyszer befogott orral sem közös listán szerepelni Gyurcsánnyal. Ennek megfelelően a Momentum több kerületben is bejelentette, saját polgármesterjelöltet indít.

Borítókép: Karácsony Gergely, Gyurcsány Ferenc, Németh Angéla és Kunhalmi Ágnes (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.