Novák Katalin közleménye megrendítő volt.
Varga Judité szikár, tárgyszerű.
Ebben a két nagyszerű asszonyban, anyában, nőben több tartás és méltóság van, mint az ellenzék összes tagjában valaha volt és lesz.
A Tom Sawyer egyik jelenete jár a fejemben (gyorsan szerezzék be, ha még nincs meg, mert hamarosan betiltják). Szóval az, amikor Tom szerelme, Becky Thatcher véletlenül eltépi Dobbins tanár úr féltve őrzött könyvét. Mikor kiderül az ügy, a tanár egyenként kérdezi meg a gyerekeket, hogy „te voltál”? Mikor Beckyhez ér, Tom, aki tudja, hogy ő volt, felugrik a helyéről, és így kiált fel: – Én téptem el! Hadd idézzem ide a fejezet végét:
Tom „egyetlen jajszó nélkül viselte el a legszörnyűbb verést, amelyet Dobbins tanító úr valaha is kiutalt, és éppilyen közönnyel hallgatta a hozzáfűzött kegyetlen parancsot, hogy iskola után két óra hosszat bezárva marad, mert nagyon jól tudta, ki várja majd odakint fogsága leteltével, s ez kárpótlás lesz a rabság unalmas óráiért is. Sötét bosszútervekkel feküdt le aznap este Tom, mert Becky bánatosan és szégyenkezve elmesélte neki Alfred Temple gonoszságát és saját árulását. De még bosszúszomját is kellemesebb gondolatok mosták el, és amikor elaludt, félálmában Becky utolsó szavait hallotta: »Hogy tudtál ilyen nemes lenni, Tom?«”
Tom Sawyer a szerelmét védte.
Ez a két nagyszerű nő pedig a hazáját és a politikai közösségét. S Novák Katalin el is mondta lemondó beszédében: „Szenvedélyesen szeretem a hazámat.”
Novák Katalin és Varga Judit hibát vétettek. Nem voltak talán elég körültekintőek, talán félrevezették őket (ha igen, ha ez az igazság, remélem, a főbűnös élete végéig menekülni fog).
De ez most mellékes (de csak most!). Most az a lényeg, hogy Novák Katalin és Varga Judit megtették, amit helyesnek éreztek, megcselekedték, amit morális lényekként meg kellett cselekedniük, érezték ők is, hogy az ügy a mi politikai közösségünk szíve közepébe talált, s hogy ez az egyetlen módja a méreg eltávolításának.
S ez a két nagyszerű nő bebizonyított még valamit: igen, ebben a politikai közösségben még a hibáknak is súlyos következményeik vannak, míg odaát a bűnöknek sincs az égvilágon semmi következménye.
Ez az egyik legfontosabb különbség a két oldal között.
Ez az ordító különbség a morális és az immorális emberek között.
S akkor itt álljunk meg egy pillanatra.
Pető Péter a 24.hu-n írt egy figyelemreméltó publicisztikát, amelynek lényege – lecsupaszítva, leegyszerűsítve –, hogy az ellenzék dolga most „a pedofilügy átorbánozása”, a Fideszé pedig az erejének érvényesítése.
Pontosan értjük.
S látjuk is.
A most vérszagot érző, igazi hiénaként viselkedő ellenzék elkezdte az „átorbánozást”. Elkezdték Orbán lemondását követelni – mintha a miniszterelnöknek bármi köze lenne ehhez az egészhez.
A rendszerváltás óta a köztársasági elnök joga, ha úgy tetszik, „kegyúri joga” a kegyelemadás, amihez a mindenkori miniszterelnöknek de jure és de facto semmi köze.
De ezek hazudnak, gátlástalanul. Nem adhatnak mást, csak mi lényegük.
És nekiláttak közvetlen elnökválasztást követelni. Miközben a rendszerváltás pillanatában, az ellenzéki kerekasztalnál dőlt el, hogy a köztársasági elnököt a parlament fogja megválasztani. Erre Antall Józsefnek volt kikezdhetetlen jogi érvelése, miszerint a magyar közjogi hagyományok alapja a miniszterelnöki, nem pedig a prezidenciális rendszer. Az SZDSZ meg hamar csatlakozott ehhez, na nem elvi megfontolásból, hanem azért, mert akkor, ha közvetlen elnökválasztás lett volna, Pozsgay Imre lett volna az elnök, de ők Göncz Árpádot akarták. Most pedig szellemi-lelki örököseik hirtelen mégis közvetlen elnökválasztást követelnek, pusztán azért, mert vélt politikai érdekeik ezt diktálják.
Ennyit ezek elvszerűségéről.
