Nem csak a hídpénzbotrány miatt lenne oka magyarázkodásra a fővárosi baloldali városvezetésnek, hiszen több olyan ellenzéki botrány is nyilvánosságra került az utóbbi években, amely felháborodást keltett a közvéleményben. A Karácsony Gergelyékhez köthető, a Lánchíd felújítását övező botránytól már régóta hangos a sajtó, sőt már az ellenzéki politikusoknál is kiverte a biztosítékot. Mindazonáltal elevenítsük fel, miről is van szó.
A hídpénzbotrány azt követően került reflektorfénybe, hogy tavaly november végén a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egy több száz milliós számlagyár működtetése gyanújával elfogott egy praxisától eltiltott ügyvédet, Vig Mórt, az Amnesty International Magyarország igazgatójának, Vig Dávidnak a testvérét. Az adóhatóság az exügyvéd elleni eljárás keretében a Lánchíd felújítását végző A-Híd Zrt.-nél is házkutatást tartott. Az építőipari cégről azt is megírták, hogy a Karácsony-érában ötmilliárddal drágábban vállalta a munkát, mint Tarlósék idején.