Tovább szövi az együttműködés szálait Magyar Péter a Bajnai Gordon-féle körrel: egészen pontosan a Bajnai által alapított civil szervezet aktivistáival, akikről Magyar néhány hete már említést tett az orosházi fórumán – írta a Mandiner.
Az önjelölt politikus úgy fogalmazott, kampányát egy olyan szervezet segítheti majd, amely több mint tízezer aktivistát képes mozgósítani. – Egy civil szervezet ajánlott nekünk segítséget, akik eddig is már jelen voltak a szavazásokon, és nekik van 11-12 ezer emberük. Emellé kell nekünk még tízezret szereznünk – mondta. (Az árulkodó mondat az alább látható videóban hallható, 55:22-től).
Ha kell, számolnak, de a zavarkeltés sem okoz gondot
Nem kell ahhoz matektagozatosnak és asztrológusnak sem lenni, hogy az ember rájöjjön, a Magyar Péter által említett szervezet azonos a Bajnai Gordon által alapított 20K22-vel, amely húszezer aktivistát toborzott szavazatszámlálónak a 2022-es választásra.
A feltételezés a baloldal új reménységének szűkebb környezetéből is megerősítést nyert: amellett, hogy Magyar Discord-csoportjában többen is azt írták, hogy már dolgoztak a 20K22-nek a ’22-es választáskor, az egyik hozzászóló a mostani együttműködésről is osztott meg információt. „Valószínüleg a 20K vagy a Számoljunk Együtt szervezetekkel együttműködve lesz. Én 20K-val voltam 2022 választáson. Van felkészítő anyag és ők koordinálják a beosztásokat is” – olvasható a Mandiner birtokába került képernyőfotón.
Mivel a Magyar Nemzet telefonos megkeresésére a Számoljunk Együtt Mozgalom azt a tájékoztatást adta, hogy a júniusi választásokra egyáltalán nem toboroznak aktivistákat, kizárásos alapon a Bajnai-féle 20K22 biztosíthatja Magyaréknak az említett 11-12 ezer főt.
Azt se felejtsük el, hogy bár a 20K22 hivatalosan szavazatszámlálókat toborzott, kiszivárgott információk szerint a zavarkeltés is az aktivisták feladata közé tartozott. Erről Lukács László György beszélt a Magyar Nemzet birtokába került felvételen. A Jobbik alelnöke azt mondta: „Abba a körbe, amelyik számol, vagy mondjuk Karcagon, ahol az egyes választókör számolja az összes ilyet, oda olyan embert kell beküldeni, aki végig fogja balhézni akár az egészet”.