Szonáros hajóval, búvárokkal, drónokkal, még Mohácsnál is keresték az áldozatokat

Óriási területen, társszervekkel összehangoltan kutattak a verőcei hajóbaleset áldozatai után.

2024. 05. 28. 15:11
Hajóbaleset Verőcénél Fotó: Lakatos Péter
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kilenc nappal a május-18-i verőcei hajóbaleset után hétfőn megtalálták az utolsó áldozatot is. Ahogyan térképünkön is megmutattuk, a Duna mentén, több helyen akadtak rá a holttestekre, egyiküket mintegy 75 kilométerre sodorta el a folyó. A hatóságoknak tehát meglehetősen nagy területet kellett átkutatniuk, ráadásul pontosan nem tudhatták, hogy egyáltalán meddig kell kiterjeszteni a vizsgálatot. 

 

A rendőrség lapunknak megküldött válaszából kiderül, hogy ilyen esetben egyszerre összehangoltan több társszervvel együttműködésben és több eszközzel is vizsgálják az érintett szakaszt az áldozatok, valamint a belesetből származó egyéb tárgyak után:

  • vízi járművekkel – a Budapesti Rendőr-főkpitányság Dunai Vízrendészeti Rendőrkapitányság beosztottjai,
  • a parti területek ellenőrzésével – a területi rendőri szervek,
  • légi kereséssel – a Katasztrófavédelem és Pest Megyei Kutató Mentő Szolgálat drónjai, illetve a Készenléti Rendőrség Légirendészetének helikopter,
  • továbbá búvárok – a Katasztrófavédelemtől.

A kutatás során a hatóságok nemcsak vizuális nyomokra hagyatkoznak, de a „víz alá látó” korszerű szonárokkal is.

– A szolgálati hajóink korszerű szonár- és radarberendezésekkel vannak felszerelve, de ugyanígy a társszervek hajóin is a víz alatti kutatásokhoz, mederpásztázásokhoz használt hasonló berendezések segítették folyamatosan a keresést

– írták.

Az egyik holttestet a baleset helyszínétől 75 kilométerre sodorta a Duna: ez is bizonyítja, hogy óriási terület kellett átvizsgálni. Ráadásul a víz felszínét, mélyét és partjait egyszerre. És abban sem lehettek biztosak, hogy a folyó nem vitte-e időközben messzebbre a maradványokat. 

A rendőrség tájékoztatása szerint a baleset helyszínétől délre eső Duna-szakasz és mindkét parti terület közvetlen vízparti részét átvizsgálták. A Verőce–Ercsi folyamszakaszon folyt nagyobb erővel a keresés. 

– De ellenőriztükk a Dunaújváros–Paks–Mohács vízterületet is 

– magyarázták. (Miközben Verőce és Mohács távolsága már több mint 200 kilométer)

A rendőrség elárulta, hogy a kutatás során végig kapcsolatban voltak a társszervekkel, segítséget nyújtott a Katasztrófavédelem, a Pest Megyei Kutató Mentő Szolgálat, a Katasztrófavédemi és Polgárőr Egyesület, a Fővárosi Vízművek Fegyveres Biztonsági Őrsége.

– Több civil szervezet és magánszemély is felajánlást tett, miután a médiából értesült a kutatásról. Felajánlásaikat, segítő szándékukat megköszöntük, de végül nem került sor a bevonásukra – tették hozzá.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.