Az ügy fontos körülménye, hogy az alpolgármester házának felújítása egybeesik a SZIN-KER csaknem háromszázmillió forintos keretszerződésével, amelyet a Trippon által felügyelt Újpesti Városgondnokság Kft.-vel kötött. Ez a cég az újpesti önkormányzat tulajdonában áll, így bevétele kizárólag a kerülettől származó közpénz. Erős a gyanú, hogy a szerződésért cserébe végezték a ház felújítását, méghozzá közpénzből – hangsúlyozta a NAV-nak a bejelentő, aki mindezek miatt kérte az ügy kivizsgálását.
Ez jelenleg is folyamatban van jelentős vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen és bűnszövetségben elkövetett költségvetési csalás bűntette miatt, a nyomozás során három embert hallgattak ki gyanúsítottként.
Terhelő vallomás
Budai Gyula részben a Magyar Nemzet által is nyilvánosságra hozott információkat foglalta bele feljelentésébe, amelyet hivatali vesztegetés miatt tett. A lapunk által nyilvánosságra hozott értesülések valóságtartalmát pedig most a Fővárosi Nyomozó Ügyészség is megerősítette.
Információink szerint az ügy egyik gyanúsítottja nem más, mint a Motingatlan ügyvezetője, aki ráadásul terhelő vallomást tett Trippon Norbertékra. A férfi elmondta, a SZIN-KER Építő Kft. ügyvezetője néhány éve azzal kereste meg, hogy az újpesti alpolgármester, Trippon Norbert felesége házának felújításához tudna-e számlákat kiállítani a Motingatlan nevében, ezzel legalizálva a házon végzett felújítást. A Motingatlan ügyvezetője ebbe belement, majd 2020 nyara és 2020 november közepe közötti időszakban a házfelújításról kiállított négy darab számlát, összesen csaknem bruttó 23 millió forint értékben Trippon felesége részére – áll a vallomásban, amelyben az is szerepel, hogy az átutalt számlák ellenértékének felvételét követően azt a Motingatlan vezetője készpénzben átadta a SZIN-KER ügyvezetőjének.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!