Magyar Péter és emberei eddig is milliókat tettek zsebre, EP-képviselőként sem fognak elszegényedni

Magyar Péter maga számolta ki, hogy öt év alatt kétmilliárd forintot lehet hazahozni Brüsszelből.

Forrás: Index2024. 07. 29. 22:16
Strasbourg, 2024. július 16.
Magyar Péter, a Tisza Párt EP-képviselõje sajtótájékoztatót tart Strasbourgban a júniusi választások eredményeképpen létrejövõ Európai Parlament (EP) alakuló ülésének napján, 2024. július 16-án.
MTI/Purger Tamás
Fotó: MTI/Purger Tamás
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Európai Parlament oldalán közzétették az EP-képviselők vagyonnyilatkozatait, ami alapján a Tisza Párt hét képviselőjének eddigi bevételeire is rálátás nyílt – írja az Index. A legérdekesebb nyilvánvalóan Magyar Péteré, hiszen az iratokból kiderül, hogy 

volt olyan időszak, még aktív politikai pályafutása előtt, amikor jobban keresett, mint maga a magyar miniszterelnök.

A Tisza Párt képviselőinek vagyonnyilatkozatát, köztük Magyar Péterét is az Európai Parlament oldalán lehet elérni. Így mindenki számára nyilvános most már, hogy a baloldali politikus mennyi bevételre tett szert az elmúlt években. A vagyonnyilatkozatból kiderült, hogy jelenleg a Tisza Párt elnökének csak az EP-képviselőségből származik bevétele, ami így sem elhanyagolható, korábban amikor még arról beszélt, hogy biztosan nem ül be az uniós parlamentbe, maga Magyar Péter számolta ki, hogy öt év alatt kétmilliárd forintot is haza lehet hozni Brüsszelből. 

A most közölt számokból viszont kiderült az is, hogy eddig is meglehetősen nagy összegeket keresett:

  • Diákhitel Központ Zrt., vezérigazgató (2019. június – 2022. február) – havonta 3,5 millió Ft
  • Diákhitel Központ Zrt., igazgatósági tag (2021. január – 2022. július) – havonta 400 ezer Ft
  • Hiventures Zrt., befektetési bizottsági tag (2021 – 2024. február) – havonta 400 ezer Ft
  • Hodler Alapkezelő Zrt., jogi igazgató (2022. április – 2024. március) – havonta 3 millió Ft
  • Magyar Közút Zrt., igazgatósági tag (2022. augusztus–december) – évente 1,875 millió Ft
  • MBH Bank Nyrt., felügyelőbizottság tag (2022. szeptember – 2024. február) – havonta 1,5 millió Ft
  • Magyar Közút Zrt., igazgatósági tag (2023. január–december) – évente 1,475 millió Ft
  • Volánbusz Zrt., igazgatósági tag (2023. április–december) – havonta 1,1 millió Ft
  • Magyar Közút Zrt., igazgatósági tag (2024. január–február) – évente 1,794 millió Ft

Ebből az látszik, hogy Magyar Péternek voltak olyan időszakai, amikor többet keresett a jelenlegi havi 3,2 milliós képviselői fizetéséhez képest. Voltak olyan hónapok (2021 januárjától 2022 februárjáig) amikor 4,3 milliós fizetést vett fel havonta, miközben például Orbán Viktor miniszterelnökként 2,8 millió forintot kap havonta.

 

A Tisza Párt többi képviselője is szép összegeket szakított

A párt listájának második helyén Dávid Dóra szerepelt, aki Meta-részvényesként igen jól keresett (évi 90 millió forint körül), most azt állítja, hogy az összes részvényét eladta, mielőtt a képviselői posztért indult, tehát a bevétele immár neki is csak a képviselői tiszteletdíj lesz.

A következő Tarr Zoltán, akinek több munkahelye is volt a mandátuma előtt, de egyikkel sem keresett olyan sokat, mint a EP-képviselőként. Egy állami háttérintézményben azonban így is majdnem havi egymillió forintot kapott. 

A Tisza Párt-beli szerepvállalása előtt Kulja András is elég sok pénzt vitt haza, bevallása szerint havonta akár 3 millió forint körüli jövedelme is volt, mint vállalkozó. Korábban még a Péterfy Kórház-Rendelőintézet és a Manninger Jenő Országos Traumatológiai Intézet orvosi alapbérét kapta, plusz az ügyeleti bért, így havi 2,36 millió forintot keresett.

Panaszkodásra Lakos Eszternek sem volt oka, tíz évig a kutatás és fejlesztés területén dolgozott, majd hazaköltözése után Magyarország EU-s állandó képviselőjeként 2,9 milliót keresett havonta, ezek után az Európai Innovációs és Technológiai Intézetnél (EIT) projekttámogatóként 1,2 milliós havi fizetést kapott.

Szabadúszó íróként Gerzsenyi Gabriella nem keresett sokat, évi 90 ezer és 400 ezer forint közötti bevételek ért el bevallása szerint, de azért nem kopott fel az álla: korábban is dolgozott már Brüsszelben, az Európai Bizottságnál, akkor havi 3,8 milliós fizetésből élt.

Végül Kollár Kinga is bejutott, aki szintén az Európai Bizottságnál dolgozott korábban, havi kilencezer eurós fizetésért, ami nagyjából 3,5 milli forintos havi fizetést jelentett.

Arról, hogy miket mondott Magyar Péter korábban az EP-képviselői munkáról itt írtunk: 

Borítókép: Magyar Péter (Fotó: MTI/Purger Tamás)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.