Már a kormányhivatal is vizsgálódik Iványiék botránya kapcsán

A MET korábban jogsértő módon nem fizette be az alkalmazottai egy része után a közterheket, illetve huzamosabb ideig nem fizette az általa igénybe vett közüzemi szolgáltatások díjait sem.

2024. 08. 03. 14:24
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kormányhivatal az óvodások és az ellátottak érdekében vizsgálja a Magyar Evangéliumi Testvérközösség intézményeit. Budapest Főváros Kormányhivatala hatósági ellenőrzést folytat a Magyar Evangéliumi Testvérközösség (MET) által fenntartott oktatási és szociális intézményekben, mivel a közműszolgáltató értesítése alapján a MET mint fenntartó huzamosabb ideje nem egyenlíti ki a közműszolgáltatások számláit, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal jelzése szerint jelentős köztartozást halmozott fel – derül ki Budapest Főváros Kormányhivatala lapunkhoz eljuttatott közleményéből. Mint írják: 

az ellenőrzés célja annak vizsgálata, hogy a fenntartó eleget tud-e tenni a vállalt feladatainak, a működése jogszabályoknak megfelelő-e, illetve folyamatosan képes-e nyújtani a szociális szolgáltatásokat. 

A legfontosabb a közlemény szerint, hogy a gondozottak és az óvodások számára az ellátás folyamatosan és megfelelő színvonalon biztosított legyen. A vizsgálatról a kormányhivatal tájékoztatta Budapest főpolgármesterét és Józsefváros polgármesterét is, és felhívta a figyelmüket, hogy amennyiben a MET a jogszabályok be nem tartásával veszélyezteti a gondozottak és az ellátást igénybe vevő gyermekek érdekeit, az ellátási kötelezettség a törvények értelmében a fővárosi önkormányzatra, valamint a józsefvárosi önkormányzatra hárul. Amennyiben az ellenőrzés azt állapítja meg, hogy a MET eleget tesz a jogszabályi kötelezettségeinek, nincs szükség további lépésekre, azonban szabálytalanság észlelése esetén a főpolgármesternek és a polgármesternek kötelessége intézkedni.

 

Hiába adott moratóriumot Iványiéknak a Belügyminisztérium

Mint korábban beszámoltunk róla: az állam minden diákról és ellátottról gondoskodik, aki a Magyar Evangéliumi Testvérközösség intézményeinek fizetésképtelensége miatt nehéz helyzetbe kerül. A belügyminisztérium mindvégig minden tájékoztatást és segítséget megadott annak érdekében, hogy a MET megoldja a problémákat, a minisztérium képviselői többször tárgyaltak a fenntartó képviselőivel. A BM-től a fenntartó moratóriumot is kapott, 

azonban a moratórium ideje alatt az adósságok nem csökkentek, hanem nőttek,

így nem látszik arra reális esély, hogy a MET intézményeinek pénzügyi egyensúlya helyreálljon. Az adósságrendezéssel kapcsolatos ütemtervekről, illetve az adósság behajtásról a NAV dönt. Arról, hogy a közüzemi szolgáltatásokat díjhátralék esetén meddig biztosítják, az egyes szolgáltatók döntenek.

Ha a szociális szolgáltató a tevékenységét nem tudja a jövőben fenntartani, úgy a szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatók, intézmények és hálózatok hatósági nyilvántartásáról és ellenőrzéséről szóló kormányrendelet alapján a szolgáltatás megszüntetése előtt alapszolgáltatások esetében legalább két hónappal, bentlakásos intézményi ellátás esetében legalább hat hónappal korábban kell erről tájékoztatni a kormányhivatalt.

Ebben az esetben az ellátások átvételének folyamata elindul, és a tárca intézkedik arról, hogy a törvényben foglaltak szerint az illetékes önkormányzatok és az állam gondoskodjon a rászoruló ellátottakról. 

Ezen törvényi védelem célja, hogy még a fenntartó hibája miatt se maradhassanak magukra az ellátást, törődést igénylő honfitársaink.

Amennyiben a feladataikat nem képesek ellátni, akkor ezt a köznevelés területén is jelezni kell a tárcának vagy a területileg illetékes tankerületnek, és akkor a feladatok átvétele a köznevelési intézmények esetén is megindul annak érdekében, hogy minden tanuló oktatása, nevelése biztosított legyen.

A tárca intézményei felkészültek a fizetésképtelenség miatt ellehetetlenült közszolgáltatások átvételére és további biztosítására.

Borítókép: Dobrev Klára és Iványi Gábor (Fotó: MTI/Illyés Tibor)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.