Össztüzet zúdított ránk a kormány – fogalmazott a tőle megszokott áldozati szerepet felvéve Iványi, akiről érdemes pár dolgot feleleveníteni, mielőtt a további mondatait idéznénk.
Az egykori SZDSZ-kötődésű lelkész már hosszú évek óta a DK kottájából játszik. Ezer szállal kötődik Gyurcsányékhoz, rendszeres meghívottja a rendezvényeiknek. 2018-ban Iványi Gábor a szerb határhoz látogatott, ahol a sajtónak szívtelen, aszociális, az éhezőkön segíteni nem akaró állapotokat írt le. Gyurcsány természetesen egyből megszólalt az ügyben, szerinte a jog erejével éheztették a bevándorlókat. Ráadásul 2022-ben őt javasolta államfőnek Gyurcsány Ferenc, ami végül csak a Jobbik miatt nem valósult meg. Békés Bence egy korábbi, Magyar Nemzetben megjelent véleménycikkéből érdemes egy mondatot kiemelni ahhoz, hogy az Iványi-jelenséget jobban meg tudjuk érteni:
[…] Sajnos csak kevesen vállalják a megszólalást, mert az Iványi neve körül kialakult áhítatos hangulatban, a róla felépített képbe nem fér bele a bírálata. Aki ezt mégis megteszi, annak számítania kell arra, hogy kitaszítottá válik a szakmai és baráti körében.”





























Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!