Razziák lesznek, BKK-rendészek nem

A választások óta a közterület-felügyelet és a rendőrség sorozatos razziákat tartott a közösségi közlekedés járművein, azonban a főváros továbbra sem tervezi a főpolgármesteri kampány során hatalmas port felverő BKK-rendészet bevezetését.

2024. 08. 07. 11:17
Budapest. a 4-es 6-os villamos vonalán uralkodó állapotok. Fotó: Kurucz Árpád
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Amint arról lapunk már korábban is beszámolt, a BKK rendészet az önkormányzati választási kampány egyik kiemelt témája volt, a választásokat követően pedig fokozottabb, de legalábbis látványosabb ellenőrzéseket tart a BKK a járatain a rendvédelmi szerveket is bevonva. 

Az ellenőrzési hullám részeként nagy erőket mozgósított a BRFK és a BKK július 26-án: a jegyellenőrök és rendőrjárőrök összehangoltan ellenőrizték az M2-es metrót, valamint állomásait. A BKK által lapunkhoz eljuttatott közlemény szerint a pénteki akció keretében az ellenőrök kiemelt létszámban, kilenc csoportban mozogva, a metróvonal teljes hosszán ellenőrizték az utazási jogosultságot, valamint kiszűrték a szabálytalankodókat. 

A közös akciók folytatódnak, az együttműködésben részt vevők célja, hogy azok hatékonyságát – a lakossági visszajelzéseket is figyelembe véve – tovább növeljék

– írta a BKK, majd hozzátették, elkötelezettek amellett, hogy a fővárosi tulajdonú közszolgáltatókkal, valamint az állami és civil szervezetekkel szorosan együttműködve élhetőbbé tegye Budapestet, ezért a járatok mellett a buszsávok szabályos használatát is rendszeresen ellenőrzi partnereivel.

Szintén a fokozottabb ellenőrzések részeként a Budapesti Rendőr-főkapitányság több egység bevetésével a H8-as és H9-es HÉV budapesti szakaszán tíz nap alatt összesen 36 utast fogott el, közülük tizenegyet köröztek, tizenhetet pedig kábítószer-birtoklásért kapcsoltak le. További nyolc személyt egyéb okok miatt fogtak el a rendőrök.

A BRFK szóvivője, Csécsi Soma az ellenőrzés kapcsán korábban elmondta, nemcsak elfogások voltak, 42 embert előállítottak, közülük húsz főt bűncselekmény gyanúja miatt, tizenhét személyt pedig mintavételre vittek. Tizenkét esetben történt szabálysértési feljelentés, csaknem 1600 embert igazoltattak, továbbá 57 gépjárművet is ellenőriztek a BRFK munkatársai a H8–H9-es HÉV vonala mentén.

Borítókép: Hajléktalan féri a körúti villamosmegállóban (fotó: Kurucz Árpád)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.