
Megírtuk azt is, hogy Horváth Csaba egy Kálvin téri kávézóban juthatott hozzá a kenőpénz egy részéhez:
Horváth Csabának 3-4 alkalommal adtam át összesen kb. 10-12 millió forintot. Horváth Csaba autóval a Kálvin tér közelében, a Múzeum utcában lévő Café Company kávéházhoz jött, ott adtam át neki a pénzt. Azt is mondta, hogy ha főpolgármester lesz, akkor ezt külön is viszonozni fogja, hogy azon felül is adtam neki pénzt, ami az alapmegállapodás volt
– mondta Fuzik egyik vallomásában a hatóságoknak.
Rendben vagyunk!
Fuzik nemcsak a zuglói szocialistákról, hanem Baja Ferenc egykori MSZP-s környezetvédelmi miniszterről és Molnár Zsolt országgyűlési képviselőről is részletesen vallott. Állítása szerint mindkettőjüket lefizette azért, hogy szabad utat engedjenek egy fontos fővárosi pályázatnak. Fuzik szerint Molnárral 2019. augusztus 6-án találkoztak délelőtt 10 órakor a Casa Bianca étterem előtt, az V. kerületben, ahonnan az Olimpia parkba sétáltak. Fuzik a pénzt egy fekete bőr Hugo Boss irattáskában vitte magával. A parkban leültek egy padra, majd odaadta a politikusnak a táskát, aki megköszönte és azt mondta: „rendben vagyunk”. Fuzik Zsolt vallomásában megemlítette, hogy a táskát nem kapta vissza.
Úgy tudjuk, Molnár több ismerősének is arról beszélt, hogy már csak azért sem lehet igaz, hogy pénzt vett át Fuziktól, mert nemzetbiztonsági ügyekben járatos politikusként annyira nem lenne óvatlan, hogy egy 40 millió forintos táskát átvesz a térfigyelő kamerák kereszttüzében.
A szocialista képviselő egyébként a nyilvános nyilatkozataiban annyit elismert, hogy találkozott Fuzik Zsolttal, igaz, ezt éppen az előbb elmondottak miatt kár is lett volna tagadnia, ráadásul mindez a cellainformációk alapján is ellenőrizhető. Molnár egy korábbi interjúban arról is beszélt, hogy a rá valló férfi csak menekülni próbált a számlagyáras ügyéből és ezért tett ellene valótlan vallomást. Mindehhez hozzátartozik, hogy Fuzik a poligráfot is vállalta és át is ment a hazugságvizsgálaton.






















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!