Érezhette F. János, hogy szorul a hurok a nyaka körül, ezért fel akarta számolni a korábbi életét – írja a BorsOnline. Tudni vélik továbbá, a férfi nem akart kártérítést fizetni Till Tamás családjának.
Megijedhetett a népharagtól Till Tamás feltételezett gyilkosa, erre készült, mielőtt őrizetbe vették
Sejthette, hogy szorul a hurok.

Erre utal az is például, hogy a portál információi szerint csütörtökön a rendőrök már nem találták meg a férfit a házában, ezt követően adták ki a körözést. F. Jánost egyébként nagyon gyorsan elkapták a rendőrök. A férfi korábban már panaszkodott, hogy zaklatni kezdték őt és a családját is, miközben szerinte csak félinformációkból tájékozódik mindenki.
A népharag azonban nem tágított ennek ellenére sem,
a közösségi médiában egyre többen osztották meg a F. János teljes nevét, fényképét és a lakcímét is. Félhetett is a népharagtól, hiszen keddtől csütörtökig mindenki úgy tudta, megúszhatja a gyilkosságot.
További Belföld híreink
A portál tehát úgy értesült, F. János és a nagyjából húsz évvel fiatalabb felesége el akarták adni a 95 négyzetméteres lakásukat 55 millió forintért. Úgy tudják továbbá, hogy a 40 éves férfi a vállalkozásait is felszámolta, a neve már csak egy bútorok értékesítésével foglalkozó céggel hozható összefüggésbe, amelynek egyébként nincsenek túl jó értékelései.
Hozzáfűzik, hogy ez azért is nagyon érdekes, mert Till Tamás szülei bejelentették, hogy kártérítési pert indítanak F. János ellen, akár tízmillió forintot is nyerhetnek tőle. F. Jánosnak azonban papíron már nincs vagyona, így a végrehajtás igen bonyodalmas lenne.
Ezt persze most kissé bonyolítja az is, hogy F. Jánost csütörtökön őrizetbe vették 72 órára, majd szombaton arról döntöttek, hogy 30 napra letartóztatásba helyezik, amely ellen fellebbezést nyújtottak be. Ezt követően közölte a védőügyvédje, hogy a férfi fenyegetés hatására vallotta be tanúként a gyilkosságot.
További Belföld híreink
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Nem bírta az otthoni terrort, megölte anyját a nyugdíjas óvónő
Veszekedés közben ölt az 59 éves nő.

Orbán Viktor a Harcosok Klubjának: Nem hibázhatunk!
– A háború pont olyan, mint a migráció – hívta fel a figyelmet a miniszterelnök.

Újabb fejlemény, nem hagyja annyiban a Fidesz az agresszív tiszás képviselőnő ámokfutását
Magyar Péter is így csinálja, ennek ellenére nem maradhat következmények nélkül.

Ma hajnalban is mínusz 20 alá süllyedt a hőmérséklet, de most egy szokatlan helyen mérték a rekordot
Sok helyütt zord hajnalra ébredtek.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Nem bírta az otthoni terrort, megölte anyját a nyugdíjas óvónő
Veszekedés közben ölt az 59 éves nő.

Orbán Viktor a Harcosok Klubjának: Nem hibázhatunk!
– A háború pont olyan, mint a migráció – hívta fel a figyelmet a miniszterelnök.

Újabb fejlemény, nem hagyja annyiban a Fidesz az agresszív tiszás képviselőnő ámokfutását
Magyar Péter is így csinálja, ennek ellenére nem maradhat következmények nélkül.

Ma hajnalban is mínusz 20 alá süllyedt a hőmérséklet, de most egy szokatlan helyen mérték a rekordot
Sok helyütt zord hajnalra ébredtek.
















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!