„Ezt a széncinegét a napokban fotóztam, sajnos jól látható, hogy madárhimlős” – írta egy madárszerető az egyik hazai, madáretetésről szóló csoportban. A közzétett fotón valóban jól látszik, hogy a madár csőre környékén hatalmas, szemölcs alakú daganat van. Egy másik, természetszerető csoportba is felkerült egy kép, szintén egy daganatokkal teli kismadárról. A hazai, főleg széncinkék között terjedő betegségről szóló első megfigyelések 2012. október végén jelentek meg először.
Mi az a madárhimlő?
„Ez egy vírus, amely főleg a téli időszakban üti fel a fejét a madarak körében. A fertőzött madarak csőre és szemei környékén, a comb alsó részén, lábfejen, valamint madár fején furcsa kinövések jelennek meg. A szemölcs alakú daganatok színe lehet sárga, barna és rozsdabarna is, de van, hogy ezek a szemölcsök a szájban, a légcsőben, torokban és a tüdőben alakulnak ki, melynek következményeképp a nyelés, az evés és a légzés megnehezül” – tájékoztatott Tokody Béla, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület fajmegőrzési munkatársa. Hozzátette, a beteg madár ezek okán legyengül és könnyebben esik áldozatul valamilyen ragadozónak.
A betegséggel kapcsolatban a Brit Madártani Társaság (BTO) is kiadott egy közleményt, amelyben azt írták, először erdei szürkebegyeken és örvös galambokon, majd széncinegéken jelentek meg a vírus látható nyomai. A megfigyelések alapján pedig arra jutottak, hogy a fertőzés forrása jól körülhatárolható, vagyis lokalizálható, és olyan helyekhez kötődnek a fertőzések, ahol intenzív madáretetés és madáritatás zajlik.
Hogyan terjed a betegség?
A madárhimlőt háromféleképpen tudják elkapni a madarak:
- az egymással való érintkezés során,
- rovarcsípés útján, a szúnyogok és a kullancsok is terjesztik a betegséget,
- de a legnagyobb bajt a nem karbantartott madáretetők és -itatók jelentik.
Tokody Béla szerint a betegség visszaszorítása és megelőzése éppen ezért abban rejlik, hogy a madáretetőket és itatókat rendszeresen tisztítjuk, de főleg az itatók napi szintű cseréje, fertőtlenítése létfontosságú.
Az itatók vizét napi szinten cseréljük, fertőtlenítsük ki a tálat ecetes vízzel, majd töröljük szárazra az edényt, mielőtt ismét vizet töltenénk bele, ezzel jelentősen csökkenthetjük a fertőzések kockázatát és visszaszoríthatjuk a vírus terjedését a madarak körében.
Egyes beszámolók szerint a betegség kezelésében eredményes lehet a beteg madár befogása és a szemölcsök Betadin-oldattal történő kezelése, melynek eredményeként a szemölcs leszárad. A betegség terjedése csökkenthető az etetők és itatók rendszeres takarításával és fertőtlenítésével. A fertőtlenítéshez tízszázalékos klóros vizes oldatot célszerű használni.
Kell-e tartanunk a madárhimlőtől?
Az egyesület munkatársa kiemelte, a madárhimlőről fontos tudni, hogy sem emberre, sem emlősállatra nem terjed, így a háziállatokra, kutyára, macskára sem jelent veszélyt. Éppen ezért a beteg madártól nem kell tartanunk, nem szükséges elijeszteni, bántani meg végképp nem. „Ez a látvány a madárkedvelők számára sokszor fájó lehet, sajnáljuk ezeket az állatokat, de nem kell tennünk semmit, a természet velejárója, a természetes szelekció részét képezik a betegségek is” – mondta, egyúttal kiemelte: járvány egészen biztosan nem fog kialakulni, így tömeges pusztulástól sem kell tartanunk.
Törleszteni szeretnénk a természetnek
De kell-e egyáltalán etetni, itatni a madarakat télen? Tokody Béla szerint az emberek olykor azt gondolják, hogy ezeket a madarakat nekünk kell átteleltetni. „Azt kérdezik, mi lenne, ha nem gondoskodnánk róluk. Elárulom, hogy semmi, hiszen a madarak nélkülünk is jól megvoltak, ha nem jobban” – jegyzi meg.
A madáretetés – mondhatni – hagyománya 120 évvel ezelőtt kezdődött, amikor Herman Ottó létrehozta a Királyi Magyar Ornithológiai Központot, a későbbi Madártani Intézetet, ami nemcsak madárfajok megfigyelését tette lehetővé, hanem megteremtette a madáretetés hagyományát, amely közelebb hozta az embereket és a madarakat egymáshoz.
„Azt hiszem, az emberek egyfajta kollektív bűntudat miatt etetik szívesen a madarakat, törleszteni szeretnénk, amiért egyre nagyobb életterüket vesszük el. Noha az etetésre nem lenne szükségük ezeknek az állatoknak, a környezeti nevelés szempontjából mégiscsak hasznosnak mondanám, hiszem azokon a helyeken, óvodákban, iskolákban, vagy épp a saját udvarunkon, parkokban kihelyezett etetők és itatók segítenek a természet és annak lakóinak egy kis szeletét, szépségét visszahozni az életünkbe” – vélte Tokody Béla.
A természet korrigál, az ember pusztít
Tokody Béla arról is beszél, a madárhimlő nem, de a madárinfluenza már annál inkább problémát jelent, két évvel ezelőtt közel ötvenezer daru pusztult el Magyarországon. Mint mondja, ez óriási és megrázó jelenség volt, de szerencsére még ez sem rázta meg az európai daruállományt, mi több, a betegséggel szembeni rezisztencia dominánsan öröklődik, így idén már nem találkoztak drámai pusztítással.
„A tömeges elhullást követően a szegedi Fehér-tavon például ötezer madártetem hevert lecsapolt tavakon, idén viszont egyet sem találtunk” – példázta. Más fajok viszont megsínylették a betegséget, például a dankasirály állománya Európa-szerte hetven százalékra csökkent, nálunk is csak néhány ezer egyed maradt.
A szakember szerint ugyanakkor nem a betegségek jelentik a legnagyobb veszélyt a madarakra, hanem az emberi tevékenység. „Nem a madárinfluenza jelenti a legnagyobb veszélyt a madarakra, hanem az, hogy elvesszük az élőhelyeiket, a költőhelyeiket vagy a szikes tavaikat. Jelenleg is több olyan veszélyeztetett faj van, mint a nagy goda, amelynek az emberi tevékenység okán épp hogy van száz párja Magyarországon, és tíz fióka sincs, amelyik eljutna addig, hogy röpképessé váljon – hívta fel a figyelmet Tokody Béla.
