Az ideiglenes bezárást a jövőben kötelező módon el kell rendelni abban az esetben, ha egy üzlet működésével összefüggésben egy éven belül legalább második alkalommal követnek el kábítószer-bűncselekményt. Ilyenkor a kötelezően elrendelt ideiglenes bezárás tartama nem lehet kevesebb hat hónapnál, de nem haladhatja meg az egy évet. Mostantól egyfajta bejelentési kötelezettség terheli az orvosokat is, a kezelőorvosnak haladéktalanul értesítenie kell a kiskorú személy törvényes képviselőjét arról, ha az általa kezelt kiskorú személy kábítószer hatása alatt áll.
Az új szabályok alapján elkobozható lesz a kábítószerhez köthető vagyon akkor is, ha nem a gyanúsított nevén van.
Mint ismert, Orbán Viktor miniszterelnök már a februári évértékelőjén háborút hirdetett a kábítószer-terjesztők ellen. Mint fogalmazott: elárasztották az országot az olcsó szintetikus drogok, amit bármi áron meg kell állítani, ezért zéró toleranciát hirdetnek, és új kormánybiztost neveznek ki a területre. A belügyminisztert, Pintér Sándort pedig utasította, hogy indítson hajtóvadászatot a drogkereskedelem ellen.
Horváth Lászlót március 1-jével nevezte ki a kormány kábítószer-kereskedelem felszámolásáért felelős kormánybiztossá, akinek feladata lett drogellenes akcióterv kidolgozása. A március 1-jén indult a Delta néven futó országos akcióról a Heolnak számolt be a kormánybiztos egy interjúban. Emlékeztetett: az elmúlt két hónapban már több mint kétezer eljárás indult, a lefoglalt kábítószer mennyisége országszerte több száz kilogramm. Ennek hatására érezhetően csökkent a piacon elérhető drog mennyisége. A fogyasztók száma is mérséklődött, kevesebb az új belépő, ami különösen fontos cél.
Borítókép: Illusztráció (Forrás: Rendőrség)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!