Akár még szövetség is lehet a Magyar–Hadházy közötti ellentétből

Ugyan jelenleg feszültség figyelhető meg a két politikus között, ez azonban korántsem zár ki egy esetleges későbbi, nagy összeborulást az Alapjogokért Központ elemzője szerint.

2025. 09. 10. 16:40
Fotó: Hatlaczki Balázs
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Megtalálta a zsák a foltját. Hadházyban és Magyarban is több a közös, mint gondolnánk. Mindketten elárulták már legalább egyszer a saját politikai közösségüket. Mindketten abból próbálnak megélni, hogy a miniszterelnökkel szembeni gyűlöletüket szavazatokra váltsák – mondta el lapunknak Zila János, az Alapjogokért Központ elemzője. 

Magyar Péter és a Tisza Párt tapssal fejezte ki tetszéséti az Európai Parlamentben
Forrás: AFP

Kiemelte, hogy mindkét politikus ugyanahhoz a nyugati, globalista körhöz húz. 

Hadházy azonban – még – nem lépett egyel hátrébb, és nem fogadta el Magyar Péter ellenzéki dominanciáját. Sőt, borsot törne az orra alá azzal, hogy elindul azon az előválasztáson, amit Magyarék szeretnének megszervezni, de a zuglói képviselő nélkül. Magyar Péter és Hadházy Ákos ugyanazon a politikai piacon próbál érvényesülni, ugyanabból a szavazóbázisból csipegetnek

– emelte ki az elemző, majd hozzátette: az elmúlt 15 évben hasonló okokból a nemzeti kormánnyal szemben álló politikai oldalon mindig volt valamiféle kakaskodás, és végignézhettük, ahogy már a választások előtt is acsarkodtak a remélt konc fölött, de a főbb politikai célok mindig megegyeztek. 

A háború kitörése óta a Brüsszellel szoros kapcsolatot ápoló politikai erők ukránbarát álláspontot képviselnek, és ez most is így van, ahogy mindig hasonló volt a gazdaságpolitikájuk, kivétel nélkül progresszív személyi jövedelemadót vezettek volna be, és támogatták Brüsszel migrációval kapcsolatos terveit is

– jelentette ki Zila. Az elemző kiemelte, Hadházy Ákos 2022-ben, a jobboldal nagyarányú országos győzelme mellett is nyerni tudott Budapest 8. számú egyéni választókerületében, így nyilvánvalóan 2026-ban is érdemi esélyekkel állhat a rajtvonalhoz, Magyar Péter azonban a saját embereit akarja látni mindenhol, hogy legalább a baloldalon maximalizálja a befolyását. 

Minden belharc ellenére nem érdemes mérget venni arra, hogy végül ne egyeznének meg

– zárta a beszélgetést az Alapjogokért Központ elemzője. 

Mint ismert, Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke vasárnap Kötcsén újságírói kérdésre válaszolva azt mondta, nem érti, miért akar Hadházy Ákos elindulni a választásokon, ha többször is azt hangoztatta, hogy szerinte „nincs értelme elindulni”. Hadházy erre egy hosszú Facebook-posztban indokolta meg, miért is kell elindulnia a megmérettetésen, amelyből egyértelműen kiderült, hogy a politikus nem tervez a Momentum Mozgalomhoz hasonló visszalépést. 

Borítókép: Hadházy Ákos (Fotó: Hatlaczki Balázs)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.