Szeptember 3-án este a 34 éves D. Tamás úgy döntött, hogy felhív egy lelkisegély-szolgálatot, mert úgy érezte, valakivel beszélnie kell – írja a rendőrségi portál.
Azzal hívta a segélyhívót egy fiatalember, hogy egy 38-assal fogja kivégezni a saját édesanyját
Utána pedig magát is megöli.

A hívást fogadó munkatárs azonban hamar szembesült azzal, hogy ez nem egy átlagos beszélgetés lesz. A férfi ugyanis elmondta, hogy szerezni fog egy 38-as kaliberű pisztolyt, az édesanyjához megy és lelövi, majd saját magával is végezni fog. Az önkéntes a mintegy 15 perces beszélgetés során próbálta lebeszélni a telefonálót tettei megvalósításáról.
A hívás alapján a Pest vármegyei rendőrök azonnal információt gyűjtöttek és elrendelték a nyomozást. Rövid időn belül azonosították a hívót, és még aznap elfogták szigetszentmiklósi lakásában, majd előállították. A nyomozók kutatást tartottak a lakásában, és lefoglalták a telefonját, amiről a lelkisegély-szolgálatot hívta. Az adatgyűjtés során kiderült, hogy a középkorú férfi egy késsel már többször megfenyegette az édesanyját.
További Belföld híreink
A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság emberölés előkészülete miatt indított eljárást ellene. Gyanúsítotti kihallgatását követően őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatását, amelyet a bíróság elrendelt.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Orbán Balázs: Nem fogunk leválni az orosz energiáról
Van-e értelme a halálnak a fronton, bármilyen hősies is? A válasz az, hogy nincs, üzente a miniszterelnök politikai igazgatója.

Fülöp Attila: A kormány megvédi a magyar családokat, az energiabiztonságot, és a békéért dolgozik
Fülöp szerint a kormány a jövőben is a magyar érdekeket védi, miközben továbbra is a béke mielőbbi megteremtéséért dolgozik.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Magyarország az egyik legnagyobb nemzetbiztonsági kihívás alatt áll + videó
Ki kell kérnünk Brüsszelben is, hogy miért nem védik meg a tagállamot, figyelmeztetett a honvédelmi miniszter.

Orbán Viktor: Olyan kormányra van szükség, amely a jelenlegi, nagyon nehéz helyzetben tud nemet mondani + videó
Az a fontos, hogy ne hagyjuk magunkat megtéveszteni, figyelmeztetett a kormányfő.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Orbán Balázs: Nem fogunk leválni az orosz energiáról
Van-e értelme a halálnak a fronton, bármilyen hősies is? A válasz az, hogy nincs, üzente a miniszterelnök politikai igazgatója.

Fülöp Attila: A kormány megvédi a magyar családokat, az energiabiztonságot, és a békéért dolgozik
Fülöp szerint a kormány a jövőben is a magyar érdekeket védi, miközben továbbra is a béke mielőbbi megteremtéséért dolgozik.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Magyarország az egyik legnagyobb nemzetbiztonsági kihívás alatt áll + videó
Ki kell kérnünk Brüsszelben is, hogy miért nem védik meg a tagállamot, figyelmeztetett a honvédelmi miniszter.

Orbán Viktor: Olyan kormányra van szükség, amely a jelenlegi, nagyon nehéz helyzetben tud nemet mondani + videó
Az a fontos, hogy ne hagyjuk magunkat megtéveszteni, figyelmeztetett a kormányfő.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!