Komoly bajba kerülhet a fenyegetőző tiszás, ha nyomozni kezd a rendőrség

Közösség elleni uszítást követhetett el.

2025. 09. 14. 15:08
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Lapunk cikke után tettek bejelentést közösség elleni uszítás miatt  a Budapesti Rendőr-főkapitányságnál, megírtuk ugyanis, hogy kivégzőosztag elé küldené a Vas Népe munkatársait egy Tisza-szimpatizáns.

Ahogyan a Vas Népe híre alapján beszámoltunk róla, két érdekes levelet is kapott a vármegyei lap szerkesztősége. A Tisza Párt egyik, nevét nem vállaló szimpatizánsa azt üzente a szerkesztőségnek: 

kivégzőosztag elé kerüljetek! Ám ekkor lenne igazi rendszerváltás fajtalan Fidesz és cigány orbáni kommunisták!

A másik borítékban a hírportál közlése szerint egy írógéppel írt levél lapult, aminek a feladóján 

Az ezerrel tiltakozó több ezer olvasó! Tisza-szimpatizáns szerepel. 

A levélben pedig a következő veretes kijelentés olvasható:

Mocskosságaid miatt a 3 ezer rohadékban vagy, aki súlyosan el lesz számoltatva egy új rendszerváltásban! Országpusztítók!

Ezt követően pedig az olvasó hosszasan értekezett arról, hogy a Tisza-adó milyen jó hatással lesz majd az országra.

A lap szerint a levélben megfenyegették a teljes szerkesztőséget, azt állítva,

Te ganaj trágya Vas Népe! Vasnépések… Unokáitok fognak, ha megmaradtok, megölni benneteket!… Dögtemetőbe valók! Piszkok!… Totális pusztulásban részesülhettek családostul! Akkor lehet szent béke a népek között Magyarországon! Ti a nép és az ország rákja kipusztulásotok után… Istent is kéri, hogy e vérengző gazemberek veletek együtt a dögkertben végződjenek családostul együtt! Isten minket így segítsen!… Aztán a rothadó buta fejetekkel mit vagytok oda Tisza korszerű adóreform-tervezete végett!… Rohadjon le a nyelvetek! Disznók, rohadó ganaj kommunisták! Tüzes vasat fognak a nyelvetekre rakni. Sokan mondják a kötelet is… Istentől halált kérünk rátok családostul!…

A levélíró természetesen Orbán Viktort sem kímélte: „Külön kérni fogjuk, hogy csavarják ki a mocskos Orsós Orbán Viktor Mihály nyakát. […] Ezért is járhat úgy, mint Elena és Ceaușescu! Géppisztolysorozattal… Lévai Anikójával, a diktátor kettővel együtt! Ez lenne a teljes rendszerváltásunk királyi megkoronázása…”

A bejelentő Tényi István szerint a fenyegető levélben közölt mondatok az emberi élet méltóságát sértik. Szerinte a kijelentések támadást jelentenek a gondolkodás, a véleménynyilvánítás szabadsága, a humánum ellen.

„Mások életének, testi épségének, méltóságának, jogainak, védelme önmagában is érték, amelyre az alapjogok szabályozásakor figyelemmel kell lenni. A véleménynyilvánítási szabadsággal összefüggésben ismert és elfogadott az az álláspont, hogy bár az alaptörvény a véleményt érték- és igazságtartalmára tekintet nélkül védi, de 

a véleménynyilvánítási szabadság védelme ott ér véget, ahol a kifejtett vélemény már nem tud hozzájárulni a demokratikus akaratképzéshez.

Az eset kapcsán felmerülhet a közösség elleni uszítás gyanúja” – olvasható a lapunkhoz eljuttatott dokumentumban.

Borítókép: Halálos fenyegetést kapott a Vas Népe szerkesztősége a Tisza Párt egyik szimpatizánsától (Fotó: Cseh Gábor)


 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.