Két napig kocsikázott K. K.-né a kétéves Sanyika holttestével az autójának a csomagterében még 2023 áprilisában – írta meg korábban a Magyar Nemzet. A Szon várakozásai szerint ma született volna ítélet az ügyben, a tárgyalás azonban hatalmas fordulatot vett.
Ma hullakocsiba teszem – így SMS-eztek Sanyikáról a nevelőszülei, akik két napig furikázták a gyermek holttestét a csomagtartóban
Hajmeresztő részletek derültek ki a keddi tárgyaláson.

Emlékeztetőül, 2023. április 15-én reggel egy autó állt meg Nyíregyházán a Stadion utcai rendőrkapitányság közelében, egy férfi pedig azt közölte az ügyeletes tiszttel, hogy a jármű csomagtartójában egy halott gyermek fekszik. Az ügy I. rendű vádlottja K. K.-né volt: az a nevelőszülő, akihez három hónappal korábban került Sanyika és húga, a II. rendű vádlott pedig annak a gyermekvédelmi intézménynek a vezetője, amelyhez a nevelőszülői hálózat tartozik.
További Belföld híreink
A Nyíregyházi Törvényszéken azonban kedd délelőtt brutális részletek hangzottak el. Kiderült például, hogy a nevelőanyának két személyisége van: az igazságügyi pszichológus szakértő szerint a nő agresszióra hajlamos szerencsejátékfüggő. Állítólag, miután a halott kisfiú testét betette a csomagtartóba, az első útja egy benzinkúthoz vezetett, ahol sorsjegyet vett. Az ügy további hajmeresztő részleteit és a fejleményeket a Szon cikkében olvashatja.
További Belföld híreink
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Brüsszel tiszás delegáltjai nem a magyarokat képviselik, hanem saját magukat + videó
Magyar Péter energiacégektől érkező emberei azoknak dolgoznak, akiktől eddig a pénzt kapták – közölte Menczer Tamás.

Több településen is időközi választást tartottak
Új polgármesterek és képviselők lépnek hivatalba.

Orbán Viktor: Február az a hónap, amikor érdemes várni a postást és a banki értesítéseket
Érkeznek a megemelt juttatások, kedvezmények.

Íme a tiszás jelölt, akire kétes ügyei miatt még Magyar Péter pártjában is gyanakodnak
A NAV szégyenlistájára is felkerült Csatári Ernő, amiért nem bejelentve foglalkoztatta a dolgozóit.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Brüsszel tiszás delegáltjai nem a magyarokat képviselik, hanem saját magukat + videó
Magyar Péter energiacégektől érkező emberei azoknak dolgoznak, akiktől eddig a pénzt kapták – közölte Menczer Tamás.

Több településen is időközi választást tartottak
Új polgármesterek és képviselők lépnek hivatalba.

Orbán Viktor: Február az a hónap, amikor érdemes várni a postást és a banki értesítéseket
Érkeznek a megemelt juttatások, kedvezmények.

Íme a tiszás jelölt, akire kétes ügyei miatt még Magyar Péter pártjában is gyanakodnak
A NAV szégyenlistájára is felkerült Csatári Ernő, amiért nem bejelentve foglalkoztatta a dolgozóit.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!