Hiába próbálja Magyar Péter letagadni a brutális adóemelési terveit, a Tisza Párt mögött megjelentek a szocialista kormányzatok durva megszorításait végrehajtó közgazdászok – írta meg az Ellenpont. Az oknyomozó portál jelezte, hogy Surányi György és Bokros Lajos nyíltan beszélnek a rezsicsökkentés megszüntetéséről, az édesanyák adókedvezményének elvételéről és a többi drasztikus tervről.
Mint ismert, a Tisza által kezdeményezett jövedelemadó-változtatás valójában egy jókora adóemelés, aminek hatására a munkavállalók elsöprő többségének csökkenne a fizetése. Már az átlagos jövedelműek is 22 százalék adót fizetnének a mostani 15 helyett, de lenne egy 33 százalékos kulcs is.
Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke a hírhedtté vált etyeki beszédében úgy vélekedett, hogy az alacsony egykulcsos adó csak egy szemfényvesztés. Szerinte a Fidesz–KDNP zseniálisan tudta elhitetni a néppel, hogy az egykulcsos adó jobb és igazságosabb, holott szerinte alapvetően ennek az ellenkezője igaz. Véleménye szerint ezzel a kommunikációs trükkel nehéz megküzdeni, Tarr pedig azt is kifejti, hogy szerinte mindenki ugyanannyit fizet.
Az Ellenpont cikke szerint az irány már fájóan egyértelmű: vissza a 2010-ig ismert világot!
Felelevenítették, hogy 2008-ban egy átlagon felüli, ám közel sem kirívónak mondható bruttó 250 ezres bérből maradt a munkavállalónál 143 ezer forint (a bruttóbér 57,2 százaléka), a munkáltató összköltsége 335 700 forint volt. Eközben 2025-re drasztikusan változott a helyzet munkavállalói és foglalkoztatói szempontból is.
Egy szintén jónak mondható bruttó 950 ezres fizetés nettója közel 632 ezer, a teljes bérköltsége (járulékokkal együtt) egymillió-hetvenháromezer forint. A munkavállaló tehát a bruttó 67 százalékát viheti haza (amennyiben nem jogosult egyéb kedvezményekre, mint például a 25 éven alatti vagy a családi adókedvezményekre, mert akkor még nagyobb ez a százalék).
A balliberális oldalon nem titkoltan régóta gyűlölik az egykulcsos adó gondolatát és megvalósítását – különösen 2010 után, amikor a Fidesz tényleg bevezette
– jegyezte meg az Ellenpont.