– Látom, hogy a balliberális sajtó keservesen igyekszik tovább csavarni a már kipukkadt Szőlő utcai álhírbotrányt. Azt írja ma több balos portál: „Nemcsak egy bűncselekményről van szó…” – írta Rétvári Bence a közösségi oldalán. A Belügyminisztérium parlamenti államtitkára jelezte, hogy lehűti a kedélyeket: a gyermekvédelemben a gyermekeket érő bármilyen bántalmazás gyanúja, illetve bármilyen bűncselekmény gyanúja esetén maga a gyermekvédelmi rendszer indít vizsgálatot, illetve tesz feljelentést a rendőrségen, ami után elindul a büntetőeljárás.

Az államtitkár a Szőlő utcai javítóintézetet érintő eljárásokról is összefoglalta a tényeket, hozzátéve, hogy ezek mind teljesen különálló, önálló ügyek:
- ügy: A Szőlő utcai javítóintézet igazgatója és bűntársa ellen zajlik büntetőeljárás nagykorú lányok futtatása miatt. Az álhírbotrányban az Igazságügyi Minisztérium jelentése tisztázta a tényeket: se kiskorú, se politikus érintett nincs. A nyomozás jelenleg is folyamatban van.
- ügy: 2019-ben indult nyomozás az intézmény egyik nevelőnője ellen. Ez ügyben szexuális erőszak gyanúja miatt jelenleg is tart a nyomozás.
- ügy: A javítóintézet egykori lakója idén utólag tett panaszt a gyermekvédelmi rendszer felé a Szőlő utcai javítóintézet volt igazgatójára, az ügyben maga a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság tett feljelentést, a nyomozás ebben az esetben is folyamatban van.
Bármilyen gyermekvédelmi intézményben merül fel a gyanú, a hatóságok teszik a dolgukat!
– jelentette ki Rétvári Bence. Hozzátette: ahogyan az elmúlt években is, most és a jövőben is minden jelentett esetet kivizsgálnak a hatóságok. Ennek is köszönhető, hogy a börtönben ülő pedofilok száma 81-ről 700 fölé emelkedett.
A Szőlő utcai álhírbotrány a magyar nemzeti kormány megbuktatására indult és csúnyán felsült kísérlet
– egyértelműsítette az államtitkár. Majd rámutatott: nyakig benne vannak balliberális újságírók, politikusok és a külföldi titkosszolgálati szál is egyértelmű.