A Demokratikus Koalíció vasárnap szervezte meg jelöltbemutató kongresszusát a budapesti Kongresszusi Központban, ahol bemutatta jelöltjeit a 2026-os országgyűlési választásokra. A párt közlése szerint az esemény fontos mérföldkőnek számít a 2026-os megmérettetésre való felkészülésben. Ez volt az első alkalom egyébként, amikor mind a 106 jelölt együtt, egy színpadon jelent meg – ők azok, akik Dobrev Klára közlése szerint „Magyarország minden választókerületében készen állnak a változásra”.

A párt listáján a Magyar Nemzet olvasói számára ismerős politikusok is szerepelnek.
Arató Gergely, Kocsis-Cake Olivio, Gréczy Zsolt, Molnár Gyula, Rónai Sándor, Varga Ferenc, és Varjú László neve is fent van a jelöltek listáján.
A kongresszuson a párt a DK megújulását igyekezett kommunikálni.

Az új DK – hirdette a szlogen Dobrev Klára előtt a pulpituson, alatta pedig a Dobrev Klára pártja felirat volt látható. A DK feltételezhetően így akarja kommunikálni, hogy véget ért a Gyurcsány-korszak a Demokratikus Koalíció életében.
Mit szól ehhez Gyurcsány?
Mint arról a Magyar Nemzet is beszámolt, május 8-án jelentették be: Gyurcsány Ferenc lemond a DK elnöki tisztségéről, frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról és visszavonul a közélettől, a választásokon sem indul.

Az is akkor derült ki, hogy válik a Gyurcsány–Dobrev házaspár. Ezután az új elnököt megválasztó pártszavazás május 28-a és június 1-je között zajlott. A pártszavazási bizottság a beérkezett voksokat összesítve megállapította, hogy a párt tagjai 99,45 százalékos többséggel Dobrev Klárát választották meg elnöknek.
Ennek kapcsán Gyurcsány Ferenc Facebook-videóban hangoztatta: szerinte a párt tagjai jól döntöttek. – Klára alkalmas ember. Kitűnő hazafi, kiváló elnöke lesz a DK-nak. Nagyszerű vezetője lehetne az országnak. Sok sikert kívánok neki! – fogalmazott.
A DK Magyar Péteréknek mutatott erőt
Mint ismert, Magyar Péter korábban szeptember 30-ra ígérte a Tisza Párt egyéni képviselőjelöltjeinek a bemutatását, azonban, miután teljes kudarc a jelöltkiválasztási folyamat, inkább elhalasztották azt novemberig. A program kapcsán pedig maga a Tisza alelnöke mondta azt, hogy nem hoznak mindent nyilvánosságra, mert abba belebuknának.