– Hétesben semmit nem csinált, pedig kapott nagyon sok támogatást Bódis Kriszta. Ezt nem mi mondjuk, hanem azok az ottani romák, akiket ő állítólag megsegített. De nézzék csak, mit is mondanak az ózdiak egy tévéstábnak – mondta Ferencz Orsolya. A Fidesz józsefvárosi parlamenti képviselőjelöltje a Hír TV Célpont című műsorára utalt, amelynek stábja Ózodon forgatott, s amelyben a helyi romák arról beszélnek, hogy a támogatásként kapott pénzt elviszik a településről, de hogy hová, azt „Kriszta” tudja. A műsorban az is elhangzik, hogy az ózdi romák szerint Bódis Kriszta „lenyúlta” őket, nem megsegítette.

– Így már teljesen világos, hogy miért nem Ózdon méretteti meg magát Bódis Kriszta, ahol évekig tevékenykedett, hanem ehelyett idejött hozzánk, Józsefvárosba, ahol kevésbé ismerik. Ám ezenfelül is sok lehet a gond Bódis Kriszta alapítványa körül – hangsúlyozta Ferencz Orsolya. Felidézte, hogy
sajtóhírek szerint lába kelt legalább 775 millió forintnak, amit egy dán támogatótól kapott. Bódis Kriszta pedig nem hajlandó tisztázni, hogy mit tett az alapítványa a pénzzel.
– Mi, józsefvárosiak, ferencvárosiak és belvárosiak joggal várjuk el, hogy az, aki az emberek bizalmára pályázik, el tudjon számolni a roma gyerekek felzárkóztatására kapott támogatásokkal. Kriszta, ezt nem lehet tovább elsunnyogni. Hol van a pénz!? – tette fel a kérdést a Fidesz jelöltje.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!