– A Barátság kőolajvezeték újraindításának semmilyen technikai akadálya nincs – jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfó n. Hozzátette: az Európai Unió külügyi főképviselője, Kaja Kallas azt mondta, hogy nem szakértőket, hanem katonákat kell küldenie Szlovákiának és Magyarországnak Ukrajnába, ebből is jól látszik, hogy a Barátság kőolajvezeték újraindításának semmilyen technikai akadálya nincs. Gulyás Gergely közölte: ennek egyik oka, hogy az Ural és a Brent típusú olaj közötti árkülönbség legalább 13 dollár a piaci árat nézve, a Brent szállítási költségével is számolva pedig az árkülönbség 20 dollár fölött van.

Gulyás Gergely elmondta: ha ellehetetlenül a százhalombattai, többségében uráli nyersolajat finomítani képes olajfinomító működése, akkor Magyarországnak finomított olajat kell vásárolnia, így az árkülönbség még nagyobb lesz.
Az uráli olaj hiánya, miután azt nem csupán Magyarország használta, hanem Közép-Európában még mások, elsősorban a szlovákok is, a közép-európai piacon olyan keresleti nyomást hoz létre, ami fel fogja hajtani az árakat
– tette hozzá Gulyás Gergely. Mindezek miatt olyan benzinár is kialakulhat, amelyet Magyarországon még soha nem láttunk – összegzett a miniszter. Kifejtette: az ukrán vezetés tudatosan fenyegeti a magyar energiabiztonságot, miközben egyértelmű és világos adatok állnak rendelkezésre arra vonatkozóan, hogy a Barátság kőolajvezetékben semmilyen, a vezeték elzárását indokló kár nem keletkezett, sőt pillanatnyilag a vezeték kiindulópontját Tatárföldön éppen az ukránok támadják. Kitért arra, hogy
a vezeték elzárása a magyar energiabiztonságot súlyosan fenyegető lépés azért is, mert a százhalombattai finomító orosz vagy többségében orosz, uráli olajat tud finomítani, tehát Magyarország máshonnan nem tud nyersolajat vásárolni, illetve ha vásárol, akkor annak finomítására kizárólagosan nem képes.
A szlovák kijevi nagykövet és Magyarország is többször kérte, hogy a szlovák és magyar szakértőknek engedjék megnézni a kőolajvezetéket, de erre az ukránok nem hajlandók.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!