Az Ellenpont tárta fel, hogy legalább 775 millió forint, de lehet, hogy 1,15 milliárd forint külföldi támogatás tűnt el Bódis Kriszta Van Helyed Alapítványánál az elmúlt években – legalábbis az alapítvány beszámolóiban semmi nyoma. Magyar Péter bizalmi embere és főtanácsadója egy – többek között migrációt és LMBTQ-projekteket is lelkesen támogató – dán alapítványtól kapott összesen 22 millió dán koronás támogatást (mai árfolyamon mintegy 1,15 milliárd forint), amelyet sem a tárgyévi, sem az azt követő beszámolójában nem tüntetett fel a Van Helyed Alapítvány. Így azt sem tudni, hogy ezeket a pénzeket pontosan mire használták fel. A támogatásokat egy iskola és egy kollégium felállítására kapta a civil szervezet, ezeknek azonban azóta sincs nyoma. A roma fiatalok felzárkóztatását támogató pénzek eltüntetése után egészen visszás, hogy a Tisza Párt a cigányság védelmezőjeként próbál fellépni. Mindeközben a Roma Tagozat Civil Szervezet amúgy Tisza-szimpatizáns vezetője összesen kétmilliárd forintot kér számon Bódis Krisztán.

Az ügyben a lap megkereste a támogatást biztosító Villum Foundationt is, mivel az alapítvány szigorú státusriportokat vár el a kedvezményezettektől, a projektek megvalósulásáról pedig záródokumentáció benyújtását követeli meg. Az Ellenpont azt szerette volna megtudni, hogy Bódis Krisza alapítványa teljesítette-e a szigorú elszámolási követelményeket, és mivel próbálta meg igazolni a projekt véghezvitelét. A cikk megjelenéséig azonban nem érkezett válasz a Villum Foundationtől.
A lap szintén megkereste magát Bódis Krisztát, hogy tisztázza, miért nem tüntette fel a Van Helyed Alapítvány beszámolóiban az 1,15 milliárd forintnyi támogatást, azonban a levélre nem válaszolt. Csupán közösségi oldalán tett közzé egy ködös bejegyzést, amelyben arra panaszkodik, hogy „új erővel folytatódik a Fidesz rágalomhadjárata” ellene, de a felhozott állításokat nem cáfolta, sőt meg sem említette.
Semmi nem valósult meg az egymilliárdos projektből
A Villum Foundation és Bódis Kriszta mellett az Ellenpont megkeresett egy, az alapítvány belső ügyeire széles körű rálátással rendelkező személyt is, aki korábban együtt dolgozott személyesen Bódissal. A neve elhallgatását kérő forrás szerint a Van Helyed Alapítvány modellje, a Van Helyed Stúdió (VHS rendszer, amelyet a Villum testvérszervezete, a Velux Alapítvány többször is támogatott – a szerk.) alapvetően egy jószándékú kezdeményezés volt, de csak mérsékelt sikereket ért el: egy-két sikersztorin kívül nem hozott áttörést.

























Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!