Őrület Szaúd-Arábiában, a hosszabbításban dőlt el az Inter és a Milan döntője
Sergio Conceicao érkezése jó hatással volt a piros-feketékre.
Sergio Conceicao érkezése jó hatással volt a piros-feketékre.
A klub döntésében az anyagi szempontok is fontos szerepet játszottak.
A ma 43 éves játékos 34 trófeát nyert pályafutása során, ám az Aranylabdát egyszer sem kapta meg.
A Milan rosszabb eredményt ért el Pozsonyban, mint három hete Madridban.
A piros-feketék a BL-címvédő Real Madridot 3-1-re múlták felül a Santiago Bernabéuban.
A Milan legyőzésével megerősítette éllovas pozícióját a nápolyi csapat.
Két vereség után megszerezte az első győzelmét az olasz sztárcsapat a Bajnokok Ligájában.
A Liverpool magyar középpályása gólt szerzett az AC Milan elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen.
A magyar válogatott csapatkapitánya kedden az 50. tétmeccsét játszotta a Liverpool színeiben.
Arne Slot a San Siróban ünnepelte 46. születésnapját, mert csapatának a BL-ben volt feladata.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az új mohácsi emlékhely nem a gyászról, hanem a jövőről szól.
A hazai futamára készülő spanyol világbajnokon a csapattulajdonos fia is átlépett.
A Tisza Párt személyzeti politikájáról nyilatkozott minap a HVG-nek Radnai Márk alelnök, a felekezet közösségépítésért felelős politikusa.
Négy regnáló, négy korábbi miniszterelnök, nyolc pártelnök, tizenegy miniszter és huszonöt képviselő szerte a világból.
Azonos esélyekkel kezdi a bajnoki döntőt a Veszprém és a Szeged, nehéz megmondani, ki az esélyes.
Orbán Viktor beszéde a CPAC Hungary 2025 nyitókonferenciáján.
A hátvéd családi körben pihen, a jövője hamarosan eldől.
Azonos esélyekkel kezdi a bajnoki döntőt a Veszprém és a Szeged, nehéz megmondani, ki az esélyes.
Orbán Viktor beszéde a CPAC Hungary 2025 nyitókonferenciáján.
A hátvéd családi körben pihen, a jövője hamarosan eldől.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.