Elon Musk elmondta, ki hozhat megoldást Németországban
Az üzletember úgy véli, csak egyetlen út maradt az országnak.
Az üzletember úgy véli, csak egyetlen út maradt az országnak.

A német kormány hivatalos válasza szerint korábban a Michael név állt az élen, de ma már nincs így.

Baloldali csoportok erőszakos akciókra készülnek.

A lakosság többsége elégedetlen a kancellár politikájával.

A kormányfő kijelentése után a párt éles bírálatot fogalmazott meg.

Merz első száz napja nem volt sikeres.

A tartományi kormány szerint nem lehet egyértelmű következtetéseket levonni.

Bohár Dániel interjúja Alice Weidellel robbantott a YouTube-on

Történelmi szintre erősödött a jobboldali párt Németországban.

Egyre kevesebben gondolják úgy, hogy jó irányba tart Németország Friedrich Merz irányítása alatt.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A bírság összege nem alacsony.

Ne dőljünk be a meséknek – figyelmeztet a miniszterelnök.

Szentkirályi Alexandra az Igazság órájában.

A legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 16 Celsius-fok között alakul.

Moszkva ultimátumot adott.

Zelenszkij magyarázkodhat.

Újabb súlyos kudarcra derült fény.

Megéri a nyugdíjasokat foglalkoztatni mindkét félnek.

A Manchester City edzője azután állt elő a dologgal, hogy a csapatával bejutott a Ligakupa fináléjába.

Az autópályák 900 milliárd forintot hoznak a kasszába.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.