Furcsa ok miatt maradt le a Liverpool játékosa a csapat meccséről Japánban
A Vörösök négy futballistája sem volt ott az ázsiai túra második meccsén – mind más okokból távoztak.
A Vörösök négy futballistája sem volt ott az ázsiai túra második meccsén – mind más okokból távoztak.

A kapus Alisson távozott, ez nagy esélyt kínál Pécsi Árminnak is.

Vitezslav Jaros az Ajax csapatához tart, a hálóőrt a hollandok vezetőedzője, John Heitinga jól ismeri.

A brazil klasszis nyíltan beszélt a jövőjéről, ami a Puskás Akadémiától igazolt magyar tehetség kilátásait is befolyásolja.

Kylian Mbappé elkeserítője így is beírta a nevét a Vörösök történelmébe.

Miközben Szoboszlaiék egyenpólóban emelték a magasba a Premier League-trófeát, Alisson üzent a világnak.

A Liverpool mindent a kapusának köszönhet a PSG ellen, ő pedig a magyar középpályásnak hálálkodhat.

Az UEFA a legszebb gólok, gólpasszok és védések kategóriájában is két jelenetet választott ki.

A Vörösök hat forduló elteltével is hibátlan mérleggel állnak a Bajnokok Ligájában.

Arne Slot már korábban eldöntötte, hogy ha felépül, Alisson visszakerül a kapuba.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Szavazni reggel hat órától este hétig lehet.

Egy idős férfit már nem tudtak megmenteni a tűzoltók.

Párával, köddel és szitáló esővel telik a hét utolsó napja.

Hihetetlen, mi mindent ettek régen!

Szijjártó Péter jelentette be a hírt.

Az orosz haderő drónokkal támadt az éjszaka.

Max Ferrari olasz politikai szakértő az Orbán–Trump-találkozó kapcsán azt mondta: a magyar miniszterelnök megmutatta, hogy világos elképzelésekkel, következetességgel, bátorsággal és akaraterővel még a kis nemzetek is kiérdemelhetik a tiszteletet.

Ezen a télen a Közlekedési Múzeum újraindítja népszerű nosztalgiajáratait. Mi is kipróbáltuk az időutazást.

Az albániai vb-selejtezőn is akad motivációja Harry Kane-éknek.

A kormányfő Nagy Elekkel, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökével közösen tart sajtótájékoztatót hétfőn.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.