Egyértelmű a fejlődés a gazdaságban
A Nemzeti Versenyképességi Tanács elsősorban az üzleti környezet barátságosabbá tétele, a folyamatos adócsökkentés és az állami digitalizáció területén ért el eredményeket.
A Nemzeti Versenyképességi Tanács elsősorban az üzleti környezet barátságosabbá tétele, a folyamatos adócsökkentés és az állami digitalizáció területén ért el eredményeket.
Magyarország történetének legnagyobb repatriálási akciójában végzett munkájukért vehettek át elismerést.
A módosítás a család egységét, a családi vagyon egységét szolgálná.
Korlátozásokat vezetett be a szerb határőrizet, változások lépnek életbe a magyar-szerb határszakaszon – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata a police.hu oldalon hétfő hajnalban.
A gyorsabb és hatékonyabb közigazgatást segíti a hétszáz eljárás egyszerűsítését lehetővé tévő, tavaly decemberben elfogadott törvénymódosítás, valamint a Kormányablak-mobilalkalmazás bevezetése is.
Titkosszolgálati információk szerint a szíriai kurd erők által ellenőrzött térségben ötvenöt holland származású vagy kötődésű dzsihadistáról, valamint legalább kilencven gyerekről tudni.
Budapest, 2019. május 6., hétfő (MTI) – Pénteken 16 óráig kérhetik a Magyarországon lakóhellyel rendelkező, nem magyar állampolgárságú európai uniós polgárok, hogy vegyék fel őket a május 26-ai európai parlamenti (EP-) választás névjegyzékébe.
Koszovó hazatelepítette száztíz állampolgárát Szíriából, főként olyan nőket, akik követték dzsihadista férjüket a háborús zónába, valamint az ő gyerekeiket – közölte szombaton a koszovói igazságügyi miniszter.
A levélben Orbán Viktor kiemeli annak jelentőségét, hogy az összetartozás új formája nyílik meg előttünk, mivel az EP-választáson minden magyar közösen nyilváníthat majd véleményt.
A Magyar Posta megkezdte a május 26-i európai parlamenti választás értesítőinek kézbesítését. A 7,9 millió választópolgárnak legkésőbb április 5-ig meg kell kapnia a névre szóló küldeményt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Ez a tizenegyedik, nemzetközi legénységi rotációval megvalósított misszió az ISS-re.
Pontokba szedtük, hogy kik élhetnek az Otthon start kedvező lehetőségével.
A Momentum már kitaposta az utat, oda is került, ahová való – fogalmazott a kommunikációs igazgató.
A major asset-stripping scandal broke out at the left-wing billionaire’s flagship company this spring, followed by widespread pledging of its assets.
A Ferrari két versenyzője csak megközelíteni tudta a világbajnoki éllovasokat.
Vihar a baloldalon.
Szingapúrban újabb rivális használta ki olimpiai bajnokunk távollétét, óriási időt úszott a francia.
Vihar a baloldalon.
A Ferrari két versenyzője csak megközelíteni tudta a világbajnoki éllovasokat.
Szingapúrban újabb rivális használta ki olimpiai bajnokunk távollétét, óriási időt úszott a francia.
A támadások három halálos áldozatot követeltek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.