Ejtették a szexuális bűncselekmény vádját Andrew Cuomo ellen
Az ügyész szerint nem bizonyítható, hogy a volt New York-i kormányzó illetlenül ért volna hozzá asszisztenséhez.
Az ügyész szerint nem bizonyítható, hogy a volt New York-i kormányzó illetlenül ért volna hozzá asszisztenséhez.
A műsorvezető bátyjának, a szexuális zaklatással vádolt korábbi New York-i kormányzónak adott tanácsot.
A televíziós újságíró a szexuális zaklatással vádolt Andrew Cuomo volt New York-i kormányzó ügyeibe folyt bele.
A jelentések szerint a 63 éves, demokrata párti politikus szándékosan és jogtalanul, erőszakkal tette a kezét áldozatai blúza alá és az intim testrészeikre.
A szexbotrányok azóta kísértik New Yorkot, hogy kiköltözött az albanyi rezidenciáról a magyar származású George Pataki.
Andrew Cuomo részben elismerte a vádakat, mikor azt mondta, hogy sajnál minden félreérthető viselkedést, de a vádakat tagadta.
Andrew Cuomót a demokraták több tagja, többek közt Biden is lemondásra szólította fel.
Mennyire objektív, mikor az egyik legnézettebb csatornán a kormányzót a saját testvére az ország legjobb politikusának kiáltja ki?
Nem kell lemondania a zaklató New York-i kormányzónak, a franciák a járvány után is hordanának maszkot. Otthonukban is támadják a svéd rendőröket, Tokióban home office kabinokat építettek a metróba.
Azt akarják, hogy a koronavírus elleni oltóanyag ne Trump, hanem már Biden sikere legyen.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Mucha József, Ebedli Zoltán és Rab Tibor, továbbá Dunai Antal és Fazekas László mihamarabbi gyógyulást kíván Nyilasi Tibornak.
A fóliasátrakat letarolta a pusztító széllel érkezett zivatar, a kertészetben nevelt virágok 90 százaléka tönkrement.
Mráz Ágoston Sámuel szerint a Telex a miniszterelnök szavait a kontextusból kiragadva akarta bebizonyítani, hogy a jobboldali közvélemény-kutatók megbízhatatlanok.
Helyet is cseréltek a felek a tabellán az eredmény következtében.
A Dagadó vitorlák filmsorozat Adnanája, Szőnyi Júlia 75 éves volt.
A véleménynyilvánítás jogát próbálja lejáratni a kijevi média.
A miniszterelnöknek számos aggálya van Ukrana uniós csatlakozása kapcsán.
Helyet is cseréltek a felek a tabellán az eredmény következtében.
A Dagadó vitorlák filmsorozat Adnanája, Szőnyi Júlia 75 éves volt.
A véleménynyilvánítás jogát próbálja lejáratni a kijevi média.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.