Még gondolkodik az exelnök
Mesterházy Attila megtartaná az MSZP nevet és a vörös szegfűt is.
Mesterházy Attila megtartaná az MSZP nevet és a vörös szegfűt is.
A politikának is megvannak a maguk kétségbeejtő figurái. Például Bokros Lajosunk, aki emlékezetes csomagjával szerezte meg a köz utálatát.
A hosszú bűnlajstromon vesztegetés, csalás, befolyással üzérkedés és személyes adattal visszaélés is szerepel.
Mandátumtolvajnak tartotta Jakab a Mi Hazánk politikusait, most, hogy kilép a pártból, ő sem adja vissza képviselői megbízatását.
Nem cáfolta lapunknak, de nem is erősítette meg Hadházy Ákos, hogy Márki-Zay Péterrel közös pártot alapítana.
A ferencvárosi sajtó élén ismét vezércserét hajtottak végre.
Azon kesereg Bősz Anett főpolgármester-helyettes, hogy főnökét leszámítva senki sem köszöntötte nyilvánosan hetvenedik születésnapján Demszky Gábort.
Miközben az uniós szervezetek a szexuális kisebbségek elnyomásáért aggódnak, a Sziget fesztivál résztvevői és az LMBTQ-szervezetek is teljesen megélhetik a szabadságukat.
Az elnökhelyettes szerint az lenne tisztességes, ha Jakab Péter visszaadná a mandátumát.
Gyöngyösi Márton súlyos szavakkal illette bukott elődjét.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az egészségügyi hatóság vizsgálatot indított.
A Szerencsejáték Zrt. kerekasztal-beszélgetésén az is kiderült, hogy a torna megnyerésére melyik a legesélyesebb Európán kívüli csapat.
A budapesti Fidesz elnöke szerint nincs rendben, ha mindenféle férfiak, mindenféle testrészüket lóbálják gyermekek előtt.
És irodalomterápiás foglalkozáson is részt vehetünk a Múzeumok éjszakáján a Hagyományok Házában.
Rengetegen szorulnak egészségügyi ellátásra, de kilátástalan a helyzet.
A Sampdoria élhet a második eséllyel, a Salernitana vizsgálatot követel.
Tízezer tartalékos mozgósításáról szóló törvényjavaslat előkészítését kezdik meg az olasz parlamentben.
Rengetegen szorulnak egészségügyi ellátásra, de kilátástalan a helyzet.
A Sampdoria élhet a második eséllyel, a Salernitana vizsgálatot követel.
Tízezer tartalékos mozgósításáról szóló törvényjavaslat előkészítését kezdik meg az olasz parlamentben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.