Ahogyan az várható volt, a Demokratikus Koalíció nehezményezi, hogy a világ legnagyobb kínai akkumulátorgyára hamarosan Debrecenben is üzemet épít. A párt ellenérzéseinek Varga Zoltán, a felekezet hordószónoka adott hangot közösségi kórlapján. (Varga honatya volt az, aki néhány éve az Országgyűlés plenáris ülésén egy horganyzott ereszcsatornával a hóna alatt jelent meg, amit a kormányt ótvaroló felszólalása végén diadalittasan a magasba emelt. Festő ecsetjére kívánkozott.) A kenetteljesen fogalmazó Varga szerint Orbán Viktor régi álma, hogy tönkretegye az országot, annak népét, és hogy széthordja apáink örökségét, felélje gyermekeink jövőjét, a romokon pedig kialakíthassa azt a bokacsattogtatós, urambátyámos politikai-gazdasági elitet, amely leginkább családját, haverjait és házpénztárosait jelenti. „Tényleg az-e a vágyunk, nekünk, debrecenieknek, hogy a környezetvédelemnek fittyet hányó (…) ázsiai multit telepítsen az Orbán-kurzus Debrecenbe, lebetonozva városunk legjobb földjeit, elszivattyúzva, beszennyezve az amúgy is kevés ivóvizünket?” – szakad fel a kérdés az ereszcsatornás emberből.
Egy kommentelő visszakérdez: „Aztán hogyan legyen zöldfordulat, ha az elektromos autók akkumulátorgyártását meg környezetszennyezőnek tartod, nagyonhülye ember, he?” (Erre speciel én is kíváncsi lennék.) Egy másik hozzászóló csak legyint: „Ezeknek még a Frédi–Béni-autó se lenne jó, mert abban fa is van, de az ökrös szekér se, mert az ökrök metánt eregetnek.”
Persze az is lehet, amire többen céloznak: csupán arról van szó, hogy ébren kell tartani a szavazóbázist adó lumpenproletariátus balhékészenlétét.
Borítókép: Varga Zoltán, a DK képviselője felszólal a 2022-es költségvetési törvényjavaslat általános vitáján az Országgyűlés plenáris ülésén 2021. május 21-én (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)
További Tollhegyen híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Haza, hazardőr
Mint a hitleri végórákban, Zelenszkij is válogatás nélkül mindenkit a frontra vitet, és csak a koporsók érkeznek haza.

M. Péterek
Magyarország uniós kapcsolatáról Medgyessy szinte szó szerint ugyanazt sugallja, mint amit Brüsszel kiszemelt üdvöskéje, Magyar Péter mondott még tavaly ősszel.

Egy Lipót-árva
Eredetileg hódmezővásárhelyi polgármesternek szegődött Márki-Zay Péter, ám csakhamar kiderült, sajtkukac lakik benne.

Nem tudja, nem emlékszik
Azt mondja Tarr Zoltán, a Tisza EP-képviselője: már nem emlékszik arra, hogy milyen gombot nyomott a brüsszeli parlamentben, amikor arról szavaztak, fizessenek-e a gazdák az öntözésre szolgáló vízért.
Véleményváró
Tovább az összes cikkhez
Ukrajna virtuális háborúja

Hogyan írjunk újságot ma?

Magyar Péter varázstalanítja magát

Szeretetország eljő érted!
A szerző további cikkei
Tovább az összes cikkhez
Haza, hazardőr
Mint a hitleri végórákban, Zelenszkij is válogatás nélkül mindenkit a frontra vitet, és csak a koporsók érkeznek haza.

M. Péterek
Magyarország uniós kapcsolatáról Medgyessy szinte szó szerint ugyanazt sugallja, mint amit Brüsszel kiszemelt üdvöskéje, Magyar Péter mondott még tavaly ősszel.

Egy Lipót-árva
Eredetileg hódmezővásárhelyi polgármesternek szegődött Márki-Zay Péter, ám csakhamar kiderült, sajtkukac lakik benne.

Nem tudja, nem emlékszik
Azt mondja Tarr Zoltán, a Tisza EP-képviselője: már nem emlékszik arra, hogy milyen gombot nyomott a brüsszeli parlamentben, amikor arról szavaztak, fizessenek-e a gazdák az öntözésre szolgáló vízért.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk